Tovább folyik a kísérletezés

2012-ben tovább folytatódott a kísérletezés Magyarországgal. A jelenlegi kormány megválasztása előtt évekkel lehetett tudni, hogy hatalomra kerül. Sok területen mégsem látni, hogy a kormányzásra felkészült volna. Megoldásaik, válaszaik a többség számára nem látszanak átgondolt, koherens egésznek. Túlértékeljük a politikusainkat – mondta egyszer a jelenlegi kormányfő egy tv-interjúban. Csak kérdezem: lehet, hogy ők nem értékelik helyesen a saját feladatukat? Az ellébecolt edzéseket, az elhalasztott taktikai megbeszéléseket a meccsen pótolni nem lehet. Egy végrehajtó és törvényhozó hatalom felelőssége a kormányzásra való felkészülés miatt visszaható hatályú. Mire hát a századnyi háttérintézmény, kutatóintézet és tanácsadó?

2012-ben Horthy- és Kádár-szobrokat avattak Magyarországon. Szúrós szagú kísérletek ezek. A mindenkori kormány felelőssége, hogy soha, semmilyen aktuálpolitikai érdek miatt ne álljon országvesztők kultuszának árnyékába. A kormánynak egyúttal kötelessége lenne leszögezni, hogy soha nem lép szélsőjobboldali párttal kormánykoalícióra; helyette az eredeti szólamokhoz hasonlóan érdemes lenne középre játszania.

2012-ben Magyarország kiadott egy etnikai motivációjú gyilkost hazájának. Safarov kiadatása rossz döntés volt, amikor a kormány komoly küzdelmet folytat, hogy lemossa magáról a xenofóbia, antiszemitizmus és rasszizmus vádját. Világossá kell tenni, hogy Szent István óta erősebb hagyomány a magyarságban a kisebbségek védelme és befogadása, mint az üldöztetésük iránti igény. Azért is van erre szükség, mert a nemzet egy része a határon túl, kisebbségben él.

2012-ben nem történt meg a gazdasági áttörés. Bár év végére akadt olyan hitelminősítő, amely javított hazánk kilátásain, de térségbeli vetélytársainkkal összevetve lemaradásunk nőtt. A gazdaságpolitikai szuverenitásért folytatott harc számos veszteséggel jár. Hazardőr dolog lapot kérni olyan helyzetben, amikor az előző, mániákus kísérletező és csendestársa után adósságcunami öntötte el  a lakosságot, az önkormányzatokat és magát az államot is. Igaz, éppen erre a helyzetre hivatkozik a kormány is. Úgy is mondhatnánk ez a kísérletek kísérlete. Megspékelve egy kontinensnyi kísérlettel. A közösségi oldalakon tavaly ilyenkor néhány órányira saccolt államcsőd ugyan elmaradt, de a társadalom többségének elszegényedése a késői Kádár-kor, a Bokros-csomag vagy Gyurcsány második kormányának időszakát idézi. Ez a folyamat társadalmi apátiában és az elvándorlásban ölt testet.

2012-ben még kísérlet sem volt arra a kormány részéről, hogy lusztrációs törvénnyel szorítsa ki a magyar politikai közéletből azokat, akik '89 előtt vezető párt beosztásban vagy a titkosszolgálatok és állambiztonság szervezetében szolgálták az antidemokratikus hatalmat. Fájó, hogy átadták ennek a fontos ügynek a képviseletét a szélsőjobboldali és a zöld-liberális pártnak. Duplán hibás ez a lépés, akkor is, ha esetleg tucatnyi prominens kormánypárti politikus karrierje érne véget. Kádári, gyomorforgató alku ez a javából.

2012-ben olyan nevek tűntek fel ismét, akik már '92-ben is az örök Kulturkampfban ekézték egymást. A kultúracsinálók egy része, akiket az előző rezsim (Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai idején) állami támogatások útján fizetett ki, hangosan tiltakozik a status quo felszámolása miatt. Sajnos a kormány átgondolatlan töketlenkedése és rossz káderpolitikája olyanokat is ebbe a hangos érdekkörbe hajtott, akik néhány éve elszakadni látszottak a hamis alkuk mentén szerveződő csoporttól.

2012-ben nem tudott átütő sikert elérni az ellenzék, még mindig a kormánypártok vezetik a közvélemény-kutatások felméréseit. Bajnai visszatérése egyelőre lendületet vesztett, mert nem látszik igazán, kik lennének azok, akiket a csendes likvidátor maga mögé állíthatna. Ráadásul az MSZP régi gárdája Mesterházy vezetésével megőrizte vezető szerepét a baloldalon. Intő jel, hogy Dopemantől a Humán Platformig ívelve kibontakozik egy szerteágazó radikális balos szubkultúra, a legrosszabb '68-as szellemeket megidézve. Valószínűleg elhiszik a maguknak szajkózott mantrát, hogy a valóban példátlan hatalomkoncentráció, ami demokratikus választási felhatalmazáson alapul, diktatúra. Pedig a nemzeti jelképek meggyalázásától a hídfoglalásig próbáltak kicsikarni valami reakciót, ami igazolhatta volna koncepciójukat, egyelőre mindhiába. Jó hazai szokás szerint az ellenzék továbbra is a kormány hibáiból erősödik.

A kormányra a számos hibás döntést eredményező hatalmi koncentráció, az átalakítások kapkodó, visszás jogalkotói gyakorlatokat szülő jellege jelenti a legnagyobb veszélyt. A sok érdeksérelmet szenvedő, kiváltságát vesztő társadalmi csoportok mozaikjából könnyen állhat elő olyan eredő, ami egy irányba, a kormány leváltása felé mutat.

2013-ban nem elég a konszolidáció: világos célok, merész gesztusok és új szövetségesek kellenek. A régóta késlekedő gazdaságpolitikai eredményességen kívül ez az, ami a kormányzásnak új lendületet adhat. Mondjuk egy-egy meccs helyett színházba vagy moziba is el lehetne menni. A kérdés az: mennyire tud saját árnyékán átlépni a kormány? Megkísérli-e egyáltalán? Aki a nyitás politikáját gyengeségnek véli, az saját félelmeit leplezi. Másként elkerülhetetlennek látszik a hatalomváltás vagy a parlamenti patthelyzet kialakulása a választások után.