Elsőként mellékelem és közzéteszem a »felmondó« levelemet. (A levelet a közlemény alatt olvashatják – a szerk.)
A levél önmagért beszél, de két dologra külön is érdemes figyelni. Az egyik a dátum, ami hétfő és nem csütörtök, másrészt öregségről és megfáradtságról, valamiféle nyomás elviseléséről szó nincs. A legszomorúbb azonban az, hogy a párt és frakció vezetése még a frakció tagjaival sem közölte az igazat a kilépésemmel kapcsolatban. Ilyen az őszinte légkör a frakción belül.
A dátum azért érdekes, mert a közte lévő napokon az időhúzásnak sajátos szerepe volt. Egyrészt egyszerre a frakció fontos embere lettem, legalábbis erről akartak meggyőzni, bár tekintve, hogy igen sokszor nem mondhattam el a Parlament nyilvánossága előtt különböző témában felszólalásaimat (napirend előtti, interpelláció, stb.), illetőleg igen fontos ügyekben egy-két percre korlátozták a lehetőségeimet, miközben mások szaporították azokat a felszólalásokat, amik nevetségessé tették, lejáratták a frakciót és ezzel együtt azt az ügyet, amit a frakciónak következetesen képviselnie kellett volna.