Újra főszerepet játszik az egyetem

„Jó hírem van: Újra főszerepet játszik az egyetem. A csapból is az egyetem folyik. Sorsfordító dolgok történnek az egyetemen és az egyetem történik az utcán. Valóságos médiasztár lett az egyetem. A gázsija viszont szerény: a Fidesz-kormány hatalomra kerülése óta a felsőoktatásra szánt pénzt 66 milliárd forinttal kurtította meg. Olykor mellveregetve, máskor gyáván, suttyomban.

Hogy mindez a kormányon belül kinek a műve, az bennünket nem érdekel. Minket az Oktatói Hálózatban az érdekel, hogy miféle társadalom épül ott, ahol az egyetemmel ilyen mostohán bánnak. Megmondom: műveletlen és esélytelen társadalom. És miféle hatalmi gépezet az, amelyik a meglopott egyetemeket gondnokság alá helyezi? Erre se nehéz a válasz: Csak az retteg a felelősségteljes, autonóm intézményvezetéstől, aki maga nem képes rá. A minisztérium vezetőit éppen alkalmatlanságuk teszi alkalmassá: fő tevékenységük a végletesen centralizált hatalmi őrület ájtatos kiszolgálása. Mindegy, hogy még több vagy még kevesebb egyetemista, mindegy, hogy még több vagy még kevesebb egyetem, a még több hatalmon kívül nem tudják, mit akarnak.

Mi tudjuk, mit akarunk. Az állam pénzügyi hozzájárulásának növelését. Olyan racionális felsőoktatás-politikát, mely nem csak a piac szót mantrázza, hanem elismeri az egyetemek kultúra- és tudásteremtő szerepét. Olyan oktatási és ösztöndíjrendszert, amely a felzárkózást segíti elő. Érdemi egyeztetést és szakmai alapú döntéshozatalt. És paranoid kézivezérlés helyett felelősségteljes szakmai autonómiát.

Tudjuk, mit akarunk, de nem hallgatnak meg minket. Mert a nagytekintélyű sportdoktorokat és makulátlan teológiatudósokat sorai közt tudó orbáni hatalom bünteti az egyetemet. Büntetésben vagyunk, mi, oktatók. Büntetésben vagyunk mi, hallgatók. Mi, gimnazisták, szülők, orvosok, színészek, betegek, mi, hajléktalanok, mi, írók és olvasók.

Ez a hatalom bünteti az alattvalóit. De közben néha úgy tesz, mintha kegyet gyakorolna, hogy visszahízelegje magát a szívükbe. A minap például Orbán Viktor egyetlen tollvonással (egy kétperces facebook-videóval) visszavonta a keretszámokra és a tandíjra vonatkozó terveit. Lélegzetvisszafojtva néztük, ahogy Magyarország miniszterelnöke egy amatőr bonviván önbizalmával blattol egy újabb áriát. Fülsiketítő élmény volt, Tisztelt Hölgyeim és Uraim. De szerencsére nem süketültünk meg, talán mert egy percig se hittünk a fülünknek. Az Orbán-operett ugyanis semmire sem adott választ, csak ha lehet, még szorongatóbb kérdéseket szült: Ha egy kicsit is komolyan vesszük ezeket az ígéreteket, vajon ki fizeti meg az ingyenes, tömeges felsőoktatás árát?

A Hallgatói Hálózat elsőként utasította vissza Orbán hízelkedését, amiért csodálom őket. Együtt állok itt ma este a képviselőikkel, és ebben az égvilágon semmi meglepő nincsen. Sosem gondoltuk ugyanis másképp, mint hogy a jó egyetem közös ügyünk, hiszen nincsen jó Magyarország jó egyetemek nélkül. És két napja azt is tudjuk, hogy még valami összeköt minket: amatőr operett-előadásban nem vállalunk szerepet.

Az egyetemi tüntetéssorozat mindenki számára megmutatta, hogy tanár és diák, rektor és tanársegéd szövetségesei egymásnak. És ma újak állnak itt mellettünk, hogy együtt követeljük a humánszférát érintő, büntetésszámba menő pénzelvonás leállítását, a szakmai és társadalmi egyeztetések megkezdését. Együtt mondjuk, hogy nem tűrjük tovább a büntetést.

Bár sötétben minden szónok fekete, mi világosban is hasonlítunk egymásra. Hasonlítunk például abban, hogy minőségi oktatást, izgalmas kulturális élményeket, emberhez méltó egészségügyi ellátást és erős társadalmi szolidaritást akarunk. És abban is hasonlítunk, hogy a műfüves focipályák víziója nem kárpótol mindazért, amitől Orbán Viktor kormánya megfosztott bennünket. Nem akarunk egy sivár, kietlen országban élni.

De az a jó hírem van, hogy ahol a közéletben főszerepet kap az egyetem, ott repedezni kezd a hatalom épülete. És ennek itt is van az ideje. Mert ma, kedves barátaim, az a szomorú helyzet, hogy már csak egyetlen olyan kulturális és tanulási forma maradt, amely szívderítően fejlődik és amelyet a kormánynak köszönhetünk: éspedig a tüntetés. Hát köszönjük szépen. Itt vagyunk. Együtt vagyunk. Nem alkuszunk.”