El is mondta a Bizottság, hogy miért nem ad a magyaroknak Erasmust, meg nem is
Hogy mi a tartalmi problémájuk az új törvénnyel, arról keveset mondhattak.
A kormányszóvivő szerint érdekes helyzet, hogy a HÖK olyan döntések miatt tiltakozik, amelyek nem is érintik, hiszen az új szabályok a most még középiskolásokra vonatkoznak. Giró-Szász András szerint a többi szervezet pedig azért tiltakozik csak, mert csökken a hatáskörük.
A kormányszóvivő szerint a felsőoktatási koncepció ellen tiltakozó szakmai szervezetek azért ellenérdekeltek az átalakításban, mert az új elképzelések alapján csökken a hatáskörük.
Giró-Szász András szerdai sajtótájékoztatóján példaként azt mondta, hogy a rektori konferencia mozgástere a kancellár intézményének bevezetése miatt csökken, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetéé pedig azért, mert nem kari, hanem szakszinten lesznek leosztva a keretszámok. „A hallgatói önkormányzatok szintjén pedig az az érdekes helyzet állt elő, hogy azok a hallgatói önkormányzatok lépnek fel a felsőoktatási elképzelésekkel szemben, amelyeket nem is érint”, hiszen a szabályozások a ma még középiskolába járókra vonatkoznak majd – tette hozzá.
A szóvivő közlése szerint egyébként a kabinet szerdai ülésén a tájékoztató időpontjáig még nem tárgyalt a felsőoktatási koncepcióról, így Giró-Szász András a diákhitel kamatának csökkentéséről szóló sajtóhíreket sem kívánta kommentálni.