Fogy a levegő Izrael körül?

Még két hét sem telt el azután, hogy az Izraeli Hadsereg „Védelem Pillére” névre keresztelt hadművelete véget ért, Palesztina hivatalosan is az ENSZ ún. nem-tag megfigyelő államai közé került, ami a teljes államiság elérésének előszobája. Az ENSZ közgyűlésében (lásd a térképet) a világ 138 országa szavazott igennel (zöld), 46 tartózkodott (sárga), 5 távol maradt (kék), míg 9 elutasította (vörös) – többek között az Egyesült Államok, Mikronézia, Nauru és Palau. Ez egy elég kemény csapás Izraelnek, ugyanis francia vezetéssel az EU tagországok nagy többsége igennel szavazott, és olyan kulcsországok, mint Németország és az Egyesült Királyság is „csak” tartózkodtak (Európából egyedül Csehország szavazott nemmel). Ha a térképet megnézzük, jól láthatjuk, hogy a jobbára tartózkodó kelet-európai régióból viszont Szerbia és Fehéroroszország támogatta a palesztin kezdeményezést.

Aztán hétfőn – szintén az ENSZ közgyűlése – 174 igen kontra 6 nem arányban megszavazta azt a határozatot, amely felszólítja Izraelt, hogy további késlekedés nélkül csatlakozzon a nemzetközi atomsorompó-egyezményhez, valamint engedje be az ország területére a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség munkatársait.

A határozatnak nincs kényszerítő ereje, ellenben morális és politikai súlya annál jelentősebb. Nem csoda, ha Izraelben sokan a teljes diplomáciai elszigetelődéstől tartanak. Pénteken az arra fogékony hazai közvélemény megnyugtatására bejelentették háromezer újabb, telepeseknek szánt lakóház megépítését. Izrael visszatart több mint százmillió dollárnyi, a Palesztin Hatóság javára beszedett adót is. Ezek a lépések a nemzetközi közvélemény várakozásait is hamar lecsillapították. A telepbővítésekkel kapcsolatban Hillary Clinton még aznap este úgy nyilatkozott, hogy a bejelentés komolyan hátráltathatja a tárgyalások újbóli megindítását. A Washingtonban tartott Saban Fórumon – ahol ott tartózkodott az izraeli politikai elit krémje is – ugyanakkor Hillary Clinton azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok továbbra is teljes mértékben elkötelezett Izrael biztonságának kérdésében.

A két ország viszonya azonban az utóbbi években – a korábbiakhoz képest – nagyon megromlott, ennek az elmérgesedő konfliktusnak a csúcspontja az izraeli miniszterelnök kampánybéli kiállása volt Romney mellett. Érdekes lehet majd a közeljövőben, hogy a formálódó új amerikai külpolitika milyen irányt vesz a kapcsolat normalizálása érdekében; valamint az, hogy Obama érez-e késztetést arra, hogy a valamelyest kötetlenebb második ciklusban letegyen valamit az asztalra az eddig érdemtelenül birtokolt Nobel-békedíjjal kapcsolatban. A világ egyetlen szuperhatalma a feszültségek ellenére még mindig Izrael legjobb barátja, így a diplomáciai elszigetelődéstől korántsem kell annyira tartaniuk. De ha körülnézünk a régióban, láthatjuk, hogy a zsidó állam az utóbbi két-három évben elég nehéz helyzetbe került. Izrael körül elkezdett fogyni a levegő.

Az egész a törökökkel való szakítással kezdődött, pedig a két ország hajdanán nagyon jó kapcsolatokat ápolt egymással (Törökország volt az első muszlim állam, amely elismerte Izraelt; és izraeli ügynökök voltak azok, akik Törökországba vitték a főellenség kurd terrorista vezért, Abdullah Öcalant). Aztán jöttek az „arab tavaszok” és velük a felfordulás: Egyiptom a biztató jelek után a szakadék peremén táncol; a szíriai helyzetet ismerjük; utóbbi pedig nagyon könnyen átterjedhet az amúgy is lobbanékony Libanonra is, ahol kis túlzással a Hezbollah a legerősebb játékos, amely nem éppen az Izraellel való meghitt viszonyáról ismert. Jordánia viszonylag stabilnak tűnik, de nehéz lenne azt állítani teljes biztonsággal, hogy egy év múlva is az marad.

Ezek csak a közvetlen szomszédok voltak, Iránról még nem is beszéltünk – kihangsúlyozandó, hogy a közvélekedéstől eltérően az iráni kérdés elsősorban nem Izraelnek jelent biztonsági fenyegetettséget, hanem a szintén USA-szövetséges Perzsa-öbölbeli monarchiáknak. Ebbe az átláthatatlan szituációba már csak a gázai konfliktus feléledése, valamint az ENSZ-szavazás és -határozat hiányzott.

Januárban választások lesznek Izraelben. Ez a tény nagyban befolyásolta azt is, hogy nem eszkalálódott a gázai konfliktus háborúvá. Szárazföldi hadműveletek esetén óhatatlan a katonai és civil áldozatok számának növekedése, és ugyan ki akarna elesett katonákkal kampányolni? (A palesztin civil áldozatok miatti nemzetközi feszültségekről nem is beszélve.) De a telepek bővítésének hírét is nyugodtan a kampány részének tekinthetjük, hiszen rengeteg olyan ember van, akit ezzel mozgósítani lehet. A nem sok jóval kecsegtető nemzetközi helyzet viszont csak egy azon témák közül, amelyek kihatással lesznek a voksolásra. Az utóbbi pár hónap belföldi történései is nagyban rányomják a bélyegüket a közhangulatra.

Nyár végén még arról volt szó, hogy ősszel lesznek az új választások. Akkor egy koalíciós puccsal kigolyózták a radikális erőket, és így továbbra is kormányon maradhatott a Likud, sikerült megszavazni az ultra-orthodoxok besorozásával kapcsolatos törvényt is. A januári előrehozott választás oka az, hogy a Knesszetnek végül nem sikerült elfogadnia a jövő évi költségvetést. A jelenlegi pártokon kívül azonban új belépőkre is számíthatunk a politikai arénában. A sokak által fekete lónak tartott, közkedvelt médiaszemélyiség, Yair Lapid – a magyar származású Tomi Lapid fia – saját párttal indul a választásokon. Az elsőre kicsit furcsának tűnő, most körvonalazódó Arab Cionista Párt is egy új alakulat, amely a többségi társadalommal való együttműködésben érdekelt izraeli arab állampolgárokat szólítaná meg, érdekeiket képviselve. Mindezek mellett most már Izraelben is létrejött egy Kalózpárt, amely szintén megméretteti magát januárban.

Az újakon kívül azonban vannak nagy visszatérők is; Tzipi Livni egy új párt élén fog indulni, a párt megalakulását követően szinte rögtön csatlakozott hozzá hét Kadima-párti képviselő is. A szervezett pártokon túl a 2011-ben indult nagy szociális-igazságossági tömegmozgalmak és ezek vezetői is komoly szerephez juthatnak a kampányban. A nagy kérdés – a 32. Knesszet összetételén túl –, hogy Izrael vajon győztesen vagy vesztesen fog kikerülni ebből a több nézőpontból is összetett válságból.