A jövő tandíjjal kezdődik

2008. március 9-én a három kérdésből csak egyre szavaztam igennel: a tandíjas volt az. Nem mondanám, hogy nem voltak kételyeim, a tandíjról szóló vitáimban azóta is meg-meginogtam, de összességében még mindig úgy gondolom: a tandíj kérdése szimbolikus ügy, és inkább ellene vagyok. 

Amikor a kormány tegnap döntött a brutális keretszám-vágásról, az járt a fejemben, hogy nem erről volt szó. Megkerestem hát a Fidesz 2010-es, Nemzeti Ügyek Politikája című programját, amiben azonban ugyancsak meglepő dolgokat találtam a felsőoktatásról (kiemelések tőlem):

„1.8 A felsőoktatás és a szakképzés célszerűsítése

Versenyképes oktatást és képzést

Közvetlenül a rendszerváltás után a külföldi tőkebefektetések egyik legfőbb motiváló tényezője a hazai munkaerő – árához képest – jó szakképzettsége volt. A betelepülő nagyvállalatok többnyire ki is használták ezt a lehetőséget, sőt az ezredforduló óta egyre inkább magasabb szakképzettséget igénylő munkafolyamatokat telepítenek az országba, és ehhez egyre kevésbé találnak jól képzett szakmunkásokat. Olyannyira, hogy mára a külföldi nagyvállalatok letelepedésének, de a hazai kis- és középvállalatok fejlődésének is egyik legfőbb gátjává a jól képzett szakemberek hiánya vált. Az elmúlt másfél évtizedben az oktatás területén is megbomlottak az egyensúlyok. A mérleg egyik serpenyőjét nézve a fiatal korosztályok mind nagyobb hányada vesz részt a felsőfokú oktatásban. A mérleg másik serpenyőjében viszont azt látni, hogy a szakképzés nagyot veszített presztízséből, és ma már egyes szakmákban szinte minimálisra csökkent a képzésben részt vevők száma.

Ezeknek az arányoknak a módosulása nélkül aligha képzelhető el gazdasági felzárkózás Magyarországon.

A hazai szakképző intézményekben ugyanis továbbra is az elméleti ismeretek oktatása dominál, miközben a vállalatoknál, tanműhelyekben folyó szakmai gyakorlatok erősen háttérbe szorulnak. Annak ellenére is, hogy a vállalatok igénye éppen fordított: több gyakorlati képzés, kevesebb elméleti oktatás. Németországban sikerrel működik egy ilyen rendszer, az úgynevezett duális szakképzés, amely alapvetően a vállalatoknál zajló gyakorlati képzésre épül, amit csak kiegészít a szakképzési intézményekben folyó elméleti oktatás. Noha a rendszer adaptálását már elkezdték a hazai szakmai érdekképviseletek, napjainkra mégis egyre nyilvánvalóbb: a magyarországi vállalatok versenyképessége – a betelepült külföldi nagyoké éppúgy, mint a hazai kicsiké – már csak a szakképzés rendszerének teljes átalakításával biztosítható. Szükséges továbbá a vállalkozói utánpótlást biztosító fiatalok vállalkozói képességeinek, tudásának növelése, a pozitív vállalkozói szemlélet és kultúra formálása már az általános iskolától kezdve. A gyakorlatorientált vállalkozásoktatást el kell terjeszteni a szakközépiskolákban és a felsőoktatásban is, hogy a fiatalok akár az iskola elvégzését követően, akár néhány év rutin megszerzése után képesek legyenek saját vállalkozást indítani. Jelenleg ezen a téren nagyon gyengén állnak a hazai oktatási intézmények, így egy központi program kell a hazai vállalkozásoktatás fejlesztése érdekében.

A magas hozzáadott értékű iparágak fejlesztéséhez (egészségipar, high-tech, innováció, K+F, zöld gazdaság) szükség van a hazai természettudományos és mérnökképzés megerősítésére.

Jelenleg a felsőoktatásban szerezhető diplomák felére nincs piaci kereslet, ezért a felvételizőknek több információt kell adni a szakok piaci értékéről.″

A kormánypártok felsőoktatási fordulata ezek szerint nem 2012-ben, még csak nem is a választásokat követően történt, ettől azonban még messzemenően nem értek vele egyet. Magyarországon nincs diplomás túlképzés (a részletekről lásd Kálmánék sokgrafikonos posztját, vagy akár az egész felsőokosítás-ciklusát), akkor sem, ha a diplomák minősége valódi probléma.

2008-ban még a kormánypártok is másként gondolták, gondoljunk csak a Kettős Mérce által idézett Orbán-mondatokra vagy a Fidelitas tandíj-ellenes kampányának érveire. Ráadásul a tegnapi kormánydöntés nem csak a 2008-as álláspontjukkal inkoherens, de mostani kormányzásuk filozófiájával is.

Eladósodás jó, eladósodás rossz

A magyar gazdaság és államháztartás lehetőségeit évek óta erősen behatárolja az óriási tempóban összeszedett adóssághalmaz. Az eladósodottsággal küzdöttek a deviza alapú jelzáloghitelesek, a központi költségvetés és az önkormányzatok egyaránt, hogy csak három olyan területet említsek, ami jelentős figyelmet kapott az eddigi kormányzás során – teljes joggal. Ez a brutális eladósodottság ugyanis fojtogatja a gazdaságot, megeszi a növekedést. A költségvetés nem költ, mert adósságszolgálatra kell a pénz, az emberek nem költenek, mert (rosszabb esetben deviza)hitelt törlesztenek. És akkor jön a kormány, és azt mondja, fizess többet a felsőoktatásért, ha máshogy nem megy, adósítsd el magad? 

A felsőoktatás minősége bőven hagy kívánnivalót maga után, és az is igaz, hogy sok esetben ez nem elsősorban pénzkérdés. Ez nem újdonság, például a Közgázon is egyszerre volt szerencsénk nemzetközi mércével is jónak mondható, és bármilyen mérce szerint botrányos minőségű munkát végző tanszékekhez/intézetekhez, hiába működtek azok azonos financiális feltételek mellett. Az azonban biztos, hogy a drasztikus állami forráskivonás nem segít, hanem ront a helyzeten. Megtörténhet ugyan, hogy valami új és csodás épül a romokon, de sokkal valószínűbb, hogy csak romok maradnak.

23 alatt, 65 felett

Mindennek ráadásul komoly szolidaritási vonatkozásai is vannak. A sok tízmilliárdos felsőoktatási forráskivonással egy időben a kormány az utolsó töltényig harcol anyugdíjemelésekért és a 65 éven felüliek ingyenes utazásáért. Pedig a számok azt mutatják, nem feltétlenül ez a társadalmi réteg szorul rá erre a legjobban:

Előfordulhat, hogy egy országban egyszerre van tandíjmentes felsőoktatás meg lendületes nyugdíjemelés és ingyenes utazás a 65 évnél idősebbeknek – ha futja. Az is előfordulhat, hogy a felsőoktatás tandíjmentes, a nyugdíjkiadásokat ellenben visszafogják és nincs ingyenes utazás sem. Az azonban csak egy önpusztító társadalomban képzelhető el, hogy a felsőoktatás mind nagyobb mértékben legyen fizetős, miközben a nyugdíjak dinamikusan nőnek, a nyugdíjasok ingyen utazhatnak.

Levezetésként pedig álljon itt a 2008-as régi Magyarország kampány idevágó videója, hátha tud belőle ötletet meríteni a kormányzati kommunikáció: