Karakteresen nemzeti

„Vannak közösen megállapított szempontok, amelyeket figyelembe vesznek az új tagok kiválasztásnál? 

Az egyes tagozatok, tehát a szakmabeliek tesznek javaslatot egy-egy alkotóra, majd az Akadémia egésze szavaz róluk.

A tagságnak három határozott kritériuma van. Az első az, hogy az MMA nem a fiatal tehetségek szervezete, mi nem minősítjük az illető művészetét, nem szempontunk az sem, hogy szüksége van-e erre az elismerésre a karrierjében: mi beérett, a társadalom és a szakma részéről már elismert művészeket tömörítünk.

Ez nyilvánvalóan az érettebb korosztályt érinti, de vannak kivételek, főként a zenei, színművészeti, táncművészeti területen. A második alapszempont az átlagon felüli közéleti tevékenység. (...)

Mi a harmadik szempont?

A nyílt és megvallott nemzeti elkötelezettség. Most nagyon sarkos leszek: az, aki kívülről gyalázza Magyarországot, valószínűleg nem lesz az Akadémia tagja, művészi kvalitásai ellenére sem. 

Miben kell megnyilvánulnia ennek az elkötelezettségnek? 

Elsősorban az illető életművében.

Nekünk van egy sajátos nyelvezetünk, mind a képzőművészetben, mind a zenében, a táncban, az építészetben. Ilyen értelemben szuverének vagyunk a világtól, de a világ egészéhez hozzá akarjuk tenni a magunkét. Nemzeti gondolkodásmód alatt ennek a szemléletnek a megnyilvánulását értem. Erre óriási szükség van, mert jogos az a félelemérzet, hogy a kultúra területén is háttérbe szorulhatunk Európában vagy a világban. Ezért például bizonyos hézagok pótlására is szükség van. Minden geopolitikai egységnek vannak sajátosságai, és ezek rögzítése, feldolgozása maga a nemzeti kultúra. Száz-százötven éves múzeumaink vannak, és három-négy muzeológus-generáció ment el úgy, hogy nincs leírva és értékelve az intézmény teljesítménye. Például az Iparművészeti Múzeumé, hogy hazabeszéljek.

Említhetem azt is, hogy a fotóművészetben világelsők voltunk, de a fővárosunkban egy múzeuma sincs a téma magyar vonatkozásainak. A nemzeti problémákat pedig az MMA szem előtt tartja, nem véletlen, hogy a 2005-ös szavazási kudarc után a magyar szervezetek közül elsőként mi vettünk fel határon túli tagokat, e szimbolikus gesztussal demonstrálva a Kárpát-medencében élő magyar kultúra egységét. És meg kell mondjam, a határon túli tagjaink gyakran aktívabbak, mint a fővárosiak: például Mács József felvidéki magyar író két éve minden szerdán eljön a találkozókra Pozsonyból, pedig nyolcvanéves, és ilyenkor éjjel kettőre ér haza. A nemzeti gondolkodású alkotó alatt azt értem, aki elsősorban a magyar nemzet problémáival foglalkozik. A mi sorsunkkal, erényeinkkel és fogyatékosságainkkal: a közös életünkkel. Ez mindenhol a világon természetes, anélkül hogy felvetődne a nacionalizmus fogalma.

Illyés Gyula mondta egyszer, hogy a franciáknak nincs szükségük nacionalizmusra, mert a vérükben van. Nálunk sokakból hiányzik ez a genetikus érzés. A Magyar Művészeti Akadémia tagjaiból azonban nem hiányozhat.”