Ritka fogás a határon: nemi szerv alakú plüssben lapult a csempészáru (FOTÓ)

Még a sokat látott pénzügyőrök szeme is kikerekedett, mikor rájöttek, hogy mi lapul a lánybúcsús huncutságban.

Csaknem százmilliárd forintot sikerült visszaszerezni az állami költségvetésnek, ezért sikeresnek nevezhető az elszámoltatás – jelentette ki Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos tatai sajtótájékoztatóján szerdán.
„Összesen 1442 ügyben indult eljárás, 110 esetről készült nyilvános összegzés, 61 feljelentés született. Jelenleg 30 ügyben nyomoznak, és hét eset jutott el jelenleg a bírósági vádemelésig” – mondta.
A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárként dolgozó politikus az MTI kérdésére elmondta: a minisztérium intézményfenntartóként átvesz több mezőgazdasági szakközépiskolát, köztük a tatait is, mert fontosnak ítélik a középszintű agrárképzés megmaradását.