A sárga csillag

Érkeznek a reakciók Gyöngyösi Márton tegnapi botrányos, a zsidók (de legalábbis az izraeli állampolgárok) listázását kezdeményező javaslatára. Kivétel nélkül elítélőek, még saját pártja is visszakozik/pontosít. És jönnek sajnos a sárga csillagos tiltakozások is, szinte menetrend szerint. Dániel Péter kedden délután 3-ra várja a sárga csillagot öltő demokratákat a Kossuth térre, a DK képviselői sárga csillagot viselve ülnek az Országgyűlésben, Ujhelyi István sárga csillaggal a zakóján vezeti a parlamenti ülést, a szegedi DK sárga csillagban demonstrál a köz- és felsőoktatás tönkretétele ellen.

És nem érzik, mennyire ízléstelen, hogy olyan természetességgel öltik magukra politikai performanszuk kiegészítőjeként a sárga csillagot, mint porondmester a cilindert. Hogy ez mekkora tiszteletlenség azokkal szemben, akiknek nem valamiféle politikai csimm-bumm cirkusz kellékeként kellett viselniük vallásuk, őseik jelképét.

Amikor – német megszállás alatt ugyan, de – magyar zsidók százezreit kényszerítette gettókba, majd vagonírozta be és küldte a halálba a M. Kir. állam, akkor valódi tétje volt annak, hogy ki visel és ki nem visel sárga csillagot. Nem Audi-kulcsok és négyéves mandátumok, nem fejlesztési források és minisztériumi státuszok múltak rajta, hanem élet és halál. Amikor a Budapesten kívüli, a vidéki polgárság jelentős részét adó magyar zsidóság után szinte semmi más nem maradt, csak a hiány.

Nem tudom, átérzik-e a performerek, amikor összeállnak egy sárga csillagos sajtófotóra, mit művelnek éppen. Hogy mekkora szakadék tátong produkciójuk és egy birkenaui életkép drámaisága és fájdalma között.

„Szerintem: Önként SOHA, egyetlen zsidó se tűzzön magára sárgacsillagot, a többiek pedig ne használják fel politikai haszonszerzésre a zsidók megbélyegzésének, kirekesztésének, kifosztásának és elpusztításának a szimbólumát. Köszönöm.″

Több tiszteletet!