Egységes uniós bevándorláspolitika? Nóóórmális?

Ugyan az Európai Unió kapcsán jelenleg a föderáció illetve a költségvetés körül zajlanak a legkomolyabb viták, érdemes odafigyelni, hogy a média által kevéssé felkapott témákban milyen kijelentéseket tesznek az Unió vezető politikusai. Nemrég kezembe akadt az általam nem a legmértékadóbbnak tartott Metropol egyik száma, a november 20-i, amelyben megjelent a meglehetősen elfogult, Perspektívák című melléklet is. Ez az Unió bevándorlóiról szólt, és egy interjúval kezdődött, amelyet a svéd Cecilia Malmströmmel, az Európai Bizottság belügyi biztosával készítettek, aki több ponton is vitatható kijelentést tett.

Az EU szerint egységes bevándorláspolitika a cél

„A cél az, hogy az európai szabályozások összhangba kerüljenek” a bevándorlás tekintetében, kezdi Malmström, majd kijelenti, hogy „olyan, mind a huszonhét tagországra vonatkozó európai direktíva kell, amely szabályozza többek közt a jelenkezési folyamatot, az eljárásokat és a bevándorlók jogait”. A belügyi biztos szerint bizonyos szakterületeken „munkaerőhiány áll fenn Európában”, amelyet bevándorlókkal lehet kiigazítani. Akik viszont a hazaiak elől nem veszik el a munkát. „Rengeteg harmadik világból érkezett bevándorló van, aki munkanélküli, vagy túlképzett ahhoz a pozícióhoz, amelyet betölt, például busz- vagy taxisofőr. Szükséges, hogy számukra a képzettségüknek megfelelő állást találjunk.”

Malmström vélekedése szerint „fontos, hogy a külföldiek lehetőséget kapjanak arra, hogy kivegyék részüket a közösségi életből”. Ezt azonban akadályozza a diszkrimináció, az előítéletek, stb. A biztos úgy véli, hogy egy bevándorló akkor válhat aktív állampolgárrá, ha jogokat kap: szavazati és munkavállalási jogot. De amíg nem tanulják meg a helyi nyelvet, addig ez szinte lehetetlen. „Ez a bevándorlók egyéni feladata” – nyilatkozta a svéd politikus. „Fontos, hogy a társadalmi diverzitásunkat felhasználjuk gazdasági kapcsolatok kiépítésére” – folytatta a belügyi biztos. „A bevándorlók bizonyos értelemben országuk nagykövetei abban az országban is, ahol élnek, és ott is, ahonnan származnak.” Malmström az interjú végén elmondta, hogy szerinte a bevándorlóknak kulcsszerepe van a kultúraközi párbeszédben.

„Lehetetlent kívánsz”

A Svéd Liberális Párt egyik prominens politikusa – aki irodalmat tanult Párizsban, politikatudományból doktorált Göteborgban és 31 évesen már EP-képviselő lett – meglehetősen egysíkúan látja a bevándorlás (főleg Nyugat-Európát sújtó) kérdését. Már önmagában az furcsa, hogy egyszerre beszél összehangolásról és egységes bevándorláspolitikáról, holott ez a két fogalom nem egymás szinonimája.

Mégis, egy felelős politikus tudhatná, hogy egységes politikát lehetetlen ráerőltetni az egyes tagállamokra, ha azok annyira különböző helyzetben vannak, mint például a bevándorláspolitika esetében. Franciaországba, Nagy-Britanniába, Svédországba, Romániába vagy Magyarországra teljesen különböző etnikumú, nyelvű és kulturális identitású bevándorlók érkeznek, méghozzá különböző nagyságrendekben. Nem lehet olyan szabályozást bevezetni, amely egyaránt illene egy Londonba érkező pakisztánira, egy Kölnbe érkező törökre, vagy egy Marseille-be érkező fekete-afrikai emberre. Hacsak nem olyan ez a szabályozás, hogy minden bevándorlót beengedünk a határainkon – ez természetesen katasztrófához vezetne.

Minden bevándorló egyforma?

Az is meglehetősen furcsa, hogy egy, a bevándorlásról szóló kiadványban nem teszik meg azt az alapvető elkülönítést, amelyet a legtöbb uniós tagállam már megtett, hanem Malmström is egy kalap alá veszi a bevándorlókat. Holott az uniós országokból érkező bevándorlókkal, illetve az Unión kívülről bevándorlókkal szemben – már csak az uniós jogból is kiindulva – különbözőek a lehetőségeink: az első csoport mozgását ugyanis szinte lehetetlen korlátozni (bár volt, akinek már eszébe jutott) a munkaerő szabad áramlásának alapelve miatt.

Ám e bevándorlók nem okoznak olyan hosszú távú sérüléseket a társadalomban, mint az Unión kívülről érkezők, mivel nagyon hasonló kulturális háttérrel rendelkeznek és könnyebb őket integrálni a társadalomba. A nagyobb problémát az Unió határain túlról érkezők okozzák, akiknek olyannyira eltérő a vallási, nyelvi, kulturális hátterük, hogy szinte lehetetlen őket integrálni. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet és az SZTE ÁJK Európa-tanulmányok Központja által szeptember 28-án rendezett nemzetközi konferencián Ana Paula Barros, a portugál európai ügyekért felelős ombudsman tanácsadója például elmondta, hogy országukban is az afrikai bevándorlók gettósodása fenyeget. Nem sajátítják el a befogadó ország nyelvét, nem érintkeznek a többségi népességgel és a központi hatóságokkal sem. És ez nem egyedüli eset, szerte Európában megfigyelhető.

Kizsigerelés médiatámogatással

Malmström logikája – a fenti válaszai alapján – a következőképpen fest: engedjük csak a bevándorlást, mert az nem növeli a munkanélküliséget (ez egyáltalán nem bizonyított, sőt), találjunk a bevándorlók képzettségének megfelelő munkát (hogyne!), mert jól fognak jönni a kapcsolataik, amikor majd gazdasági kapcsolatot szeretnénk kialakítani a származási országaikkal. Hát, nekem ez bevándorlóként nem igazán tetszene, de persze inkább Európában használjanak ki, mintsem otthon nyomorogjak vagy kerüljön veszélybe az életem.

Ami a legdühítőbb, hogy míg a multikulturalizmussal kapcsolatos vitában már Európa vezető hatalmai is kimondták, hogy megálljt kell parancsolni a bevándorlásnak, addig az Európai Unió pénzén támogatott („ezt a kiadványt az Európai Integrációs Alap és az Open Society Foundations finanszírozta”), bevándorlást nyíltan támogató és propagáló kiadvány százezrekhez eljuthat egy ingyenes napilap hasábjain. Pedig léteznek a nyugati, keresztény kultúrkör országaiban egészen drasztikus megoldások is a bevándorlás-kérdés kezelésére, mint például az ausztrál.

Ugyan Magyarországot – egyelőre még – nem érinti oly mértékben a bevándorlás problematikája, mint Nyugat-Európa államait, nem árt odafigyelni. Mert hosszú távon veszélybe kerülhet közös Európánk jövője.