De ez mégis csak egy olyan döntés volt, amit jó lett volna inkább a nagyokra bízni: Karácsony Gergelyre és Scheiring Gáborra mondjuk, akik rendelkeznek azzal az egzotikus képességgel, hogy minden körülmények között képesek megmondani, mi ellentétes és mi nem az ország érdekeivel, ezért emellett akkor is fel kell sorakozni, ha a többség nem így gondolja.
És maradt továbbra is néhány kérdés: Jávor Benedek tényleg feltételezi: meg tudnának egyezni Bajnai Gordonékkal úgy, hogy még a saját pártjuk által többségileg meghozott irányt sem képesek elfogadni? Komolyan azt hiszik, hogy ha beléptek volna, akkor ők ott alkupozícióban lettek volna, vétójoggal rendelkezvén a későbbi csatlakozókkal szemben? Vágó Gábor az ATV-n megemlíti, hogy az E14 által elküldött kérelemben ez ugyan szerepelt, de pár sorral alább volt egy olyan kikötés, hogy ez különleges helyzetbenfelülírható. Továbbá: a csatlakozáspártiak komolyan hiszik, hogy lett volna értelme eztán is LMP-ről beszélni, ha betagozódnak egy választási együttműködésbe? Hiszen maga Kálmán Olga jelentette ki Vágónak, hogy értelmetlen külön-külön tárgyalni Bajnaival, Juhásszal és Kónyával, lévén ők ma egyet alkotnak!
Meg aztán itt ez a fránya valóság is: hiába, hogy jelenleg Milla meg Szolidaritás van odaírva Bajnai Gordon neve mellé, azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy néhány hónap múlva nem kerülhet oda az MSZP-é és a Demokratikus Koalícióé is. Maga Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás és az MSZP tagja nyilatkozta a stop.hu-nak, hogy az MSZP nélkül szerintük biztosan nem lehet nyerni. Láthatólag most is csak arra játszottak, hogy először az önmagukat nehezebben odadobó pártokat-szervezeteket győzzék meg, akiknek aztán már ne nagyon legyen visszatáncolásra esélyük, amikor közlik velük: mostantól Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc mellett kell majd mosolyogniuk a pártrendezvényeken.
És ez még hagyján: olyanok oktatnak most ki valóságismeretből, akik korábban a realitással való kapcsolatnak egy cseppnyi jelét sem adták. Akik szerint Akhilleusz tényleg soha nem hagyja le a teknőst, azok mondják most, hogy az LMP döntése köszönő viszonyban sincs a való világgal; és amúgy is, Schiffer András törtető gazember, Orbán Viktor szekerét tolja.
Ez az új politikai kultúra üzenete a jelek szerint: aki nincs velük, az a Fidesszel van. Aki szerint pedig ez nem így van, az se aggódjon sokat: fog még szerezni a demokratikus ellenzék kétharmadot, és akkor majd csak külön azoknak veszik el a szavazójogát, akik a címben is jelzett állítással nem értenek egyet. Hiába, aki az ország érdekeivel ellentétes dolgokat vall, arra nem szabad semmilyen önálló döntést bízni.