Wallenbergről szóló darabot mutatnak be Berlinben

2012. november 06. 08:18

A berlini Admiralspalastban mutatja be pénteken Raoul Wallenbergről szóló darabját a szekszárdi Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn – DBU).

2012. november 06. 08:18

A produkciót a berlini magyar nagykövetség hívta meg a német fővárosba, Ernst Pichler kétrészes drámáját az Admiralspalast stúdió színpadán, zártkörű előadáson mintegy négyszáz fős közönség előtt játsszák – mondta el Frank Ildikó, a DBU igazgatója.

A Raoul Wallenberg - Végjáték Lubjankában című darabot, amelyet az osztrák szerző a szekszárdi német teátrum számára írt, a DBU és a salzburgi Theater (Off)ensive közös produkciójaként tavaly októberben mutatták be Szekszárdon Alex Linse rendezésében. A drámát azóta hússzor vitték színre a magyar és az osztrák városban.

A határozott brechti dramaturgiával készült darab Wallenberg szovjet fogságban töltött időszakáról szól. Az 1944-ben budapesti zsidók ezreit megmentő svéd diplomata halálát középpontba állító mű – amelynek látomásos történelmi kulisszái között megjelenik Sztálin, Molotov, Hitler és a zsidók deportálását irányító Adolf Eichmann is –, a három szerepet alakító Detlef Trippelnek és a címszerepet játszó Andreas Peernek bravúros színészi játékra ad lehetőséget.

A két színház első koprodukciójából értékes darab született – mondta Frank Ildikó, aki áttörésnek nevezte, hogy meghívást kaptak Németország egyik legrégebbi és legismertebb teátrumába. A darabot, amelyet 2012 májusában Szekszárdon a budapesti német nagykövetség támogatásával felújítva adtak elő, a pénteki bemutatón berlini színházi szakemberek is megtekintik – tette hozzá.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2012. november 06. 10:47
Jó lenne már tisztán látni, hogy valóban ember mentő volt vagy csak pénzért ment a dolog? össze-vissza firkának, attól függ, kinek mi az érdeke.
ZolieM
2012. november 06. 10:00
Ha fokozni kívánják a darab drámaiságát, kérjék fel szakértőnek Meseházi Attilát, ő tudna szolgálni érdekes adalékokkal a deportáltakkal teli vagonok tetején golyózáporban szökdécselő, s a tető nyílásain menleveleket bedugdosó Wallenbergről. :))))
sky.net
2012. november 06. 08:29
most szaladjak jegyet venni vagy mivan ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!