Ki nyer holnap? Így indulnak választási harcba a német pártok
Megfogalmazták választási programjaikat, üzeneteiket a migrációellenességtől a szupergazdagok megadóztatásáig.
Fordítsuk azok ellen a saját fegyverüket, akik szórakozni akarnak demokratikus alapértékeinkkel.
„Ezt a kis közjátékot magunk mögött hagyva meg kell állapítanunk a következőket:
- A kormánynak tényleg fura elképzelései vannak a részvételi demokráciáról.
- A labda náluk volt, és a közvélemény-kutatások szerint hiába támogatják a választópolgárok elenyésző számban a választási regisztrációt, ők erőből, a nemzeti összefogásra hivatkozva le akarták nyomni ezt a torkunkon,
- Le is nyomták.
Most viszont mi jövünk:
- A labda immár nálunk van.
- Minden embernek, minden pártnak, minden médiumnak felelőssége, hogy a lehető legtöbb embert rávegyen arra, hogy regisztráljon.
- Ehhez sok befektetett energia kell, de nincs más választás.
- Csak így tudjuk elérni, hogy később akár ez a határozat is a történelem megfelelő helyére kerüljön (lásd még dr. Torgyán).
A választási logika az, hogy nagyobb aktivitásra lehet sarkalni a változást kívánó polgárokat. Utólag hisztizni már kár lenne, most az a feladat, hogy megmutassuk milyen az, mikor az a bizonyos fagyi visszanyal. Fordítsuk azok ellen a saját fegyverüket, akik szórakozni akarnak demokratikus alapértékeinkkel. Regisztrálj 2013 szeptember elseje, és a 2014-es parlamenti választás előtti 15. nap közötti időben, hogy ne zárhasson ki senki a demokráciából.”