Prőhle Gergely a Közép-európai Év programjáról és a szlovákiai magyarságot érintő aktuális kérdésekről egyeztetett Pozsonyban pénteken. A Külügyminisztérium helyettes államtitkára elmondta: útjának elsődleges célja a Magyarország által kezdeményezett Közép-európai Év programjának egyeztetése volt a szlovák külügyminisztériumban.
„A szlovák diplomácia európai ügyekért felelős főigazgatójával áttekintettük a regionális politika szlovák és magyar ügyeket érintő vonatkozásait, valamint a nyugat-balkáni térség és a keleti partnerség iránti elkötelezettségünket” – mondta Prőhle Gergely. Hozzátette: Peter Javorcík szlovák külügyi államtitkár segítségét kérte ahhoz, hogy Kassa jövőre Európa kulturális fővárosaként valóban a városra jellemző kulturális sokszínűséget tükrözze vissza.
Prőhle Gergely A. Nagy Lászlóval, a szlovák kormány kisebbségi kormánybiztosával folytatott megbeszéléséről azt mondta: nyilvánvalóvá vált, hogy a kormánybiztos helyzete nem könnyű, mivel munkakörének pontos meghatározása még most is folyamatban van. A helyettes külügyi államtitkár késő délután a felvidéki magyarság politikai érdekképviseleteinek vezetőivel találkozott.