A frakcióvezető elárulta: ezért fogják jövőre megnyerni a választást

Kocsis Máté egy rendezvényen arról is beszélt, hogy mi az, amit a politikai ellenfeleik nem tudnak.

Az MSZP keresi az együttműködés lehetőségét a demokratikus pártokkal és civil szervezetekkel, de készülnie kell arra is, hogy ha nem lesz ilyen együttműködés, akkor egyedül győzze le a Fideszt – mondta Mesterházy Attila a Szabad Európa Társaság hétfői rendezvényén, Budapesten.
A szocialista párt elnöke hangsúlyozta: a demokratikus ellenzékhez tartozók nem elégedhetnek meg a Fidesz legyőzésére képes választási koalíció létrehozásával, hanem programalapú egyezséget kell kialakítaniuk, amely stabil kormányzásra ad lehetőséget.
Mesterházy Attila elmondta: az MSZP ezt szeretné, mert akkor van nagyobb esély a győzelemre, ha a demokratikus oldal összefog, de az LMP nem hajlandó együttműködésre más parlamenti pártokkal. A szocialistáknak ezért készülniük kell arra is, hogy egyedül győzzék le a Fideszt – fűzte hozzá az MTI tudósítása szerint. Az MSZP elnöke szerint a 2014-es választásnak lesz a legnagyobb tétje 1990 óta, mert az Orbán-kormány szétverte a jogállamot és tönkretette a gazdaságot, ezen a politikán pedig változtatni kell.