Amikor az érdek moralizál

„Van egy illúzió.

Az a feltételezés, hogy kormányozni annyit jelent, mint hogy valóra váltjuk olvasmányélményeinket.

Ez a forrása annak a nemzedéki problémának – jóllehet engem tőlük mindössze 6-7 év választ el –, hogy a korszakváltást két éve még nagy lelkesedéssel ünneplő fiatal konzervatív nemzedék tanácstalansággal, ízlés- és stíluskritikával, az elvek és a gyakorlat ütközéséből fakadó növekvő kiábrándultsággal, a nyugati elköteleződés rendre visszatérő számonkérésével fogadja »saját« kormányának lépéseit.

A gyöngeség moralizál.

Azért moralizálnak, mert nem értik.

Nem értik, hogy miért nem lehet minden nap Reagannek áldozni, 16. századi francia moralisták eszmefuttatásait követve rendbe tenni az egészségügyet, a neokonok vitáit a budai szalonokban újrajátszva válaszolni Törökszentmiklós és Fegyvernek kérdéseire, vagy idealizálni azt a polgári Magyarországot, amelynek jónéhány gesztusát ma ugyanolyan heves ellenérzéssel utasítanák el.   

S mivel nem értik, ezért vannak megzavarodva. Örömittasan üdvözlik, ha cikket szentel nekik a Magyar Narancs, ha ikonjuk számára jégkalapács-arcélt simít a HVG, ha baloldali bloggerek a jobboldal szimpatikus arcaként üdvözlik őket. Nem értik, hogy ők Orbán belső ellenzékének vannak kinevezve, de csak addig szimpatikusak, amíg gyengék, amíg nincs erő vagy hatalom a kezükben, mert azután ők is csak »azok« lesznek, »azok«, akiket gyűlölni kell.

Nem értik, és meg vannak zavarodva. Mert nincs válaszuk a »mit akarunk?« és »kik ellen?« kérdésekre. Ezért zavarodnak bele a szervilizmus útvesztőibe, anélkül, hogy tudathasadást okozna nekik, hogy egyszerre demonstrálnak az örmények igazságáért, és maradnak lojálisak az ominózus végzést aláíró főnökük mellett, nem szólítva fel őt például lemondásra.

Legalább ne a gyöngeség, hanem az érdek moralizálna. (...)

A fiatal konzervatív nemzedékből még lehet baloldali értelmiségi, de nem lenne-e vajon szerencsésebb, ha megértené a kormányzás, azaz az erő természetét?”