A jövőben soha nem évülhetnek el a súlyos bűncselekmények – a kormánypártok törvénymódosítást nyújtottak be a Till Tamás-gyilkosság ügyében
Nyilvánosságra került a dokumentum!
Magyarország elkötelezett a magyar-örmény barátság mellett – szögezte le a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a Duna TV Közbeszéd című műsorában. Németh Zsolt elismerte, hogy az azeriek megtévesztették Magyarországot az azeri bűnöző kiadatása ügyében.
Ezt a helyzetet tisztázni kell – mondta, hozzátéve: mind az azeriekkel, mind az örményekkel együtt kell működni a jövő érdekében. Az államtitkár kifejtette: ebben az esetben is ugyanazt az eljárást folytatták le, amellyel évente megközelítőleg 12 embert adnak ki, hogy szülőföldjükön tölthessék le a büntetésüket. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyeztette az ehhez kapcsolódó feltételeket, és a kormány egységes döntése alapján adták ki az azeri elkövetőt.
Kiemelte: a két ország között volt egy bizalmi viszony, egy egyre fejlődő társadalmi, gazdasági és kulturális kapcsolatrendszer. Emellett írásos ígéretet kaptak arra, hogy a férfi letölti büntetését. Sajnálatos módon Azerbajdzsán nem tartotta be a megállapodásban rögzített feltételeket, hanem „demonstratív módon” szabadlábra helyezte a bűnözőt. Ezért kellett a Külügyminisztériumnak vasárnap tiltakozó jegyzéket átadni az azerbajdzsáni nagykövetnek – mondta.
A magyar kormány nem számolt azzal, hogy Azerbajdzsán meg fogja szegni az ígéretét – szögezte le az államtitkár, aki szerint egy baráti gesztust, egy nagyon barátságtalan lépéssel viszonzott Azerbajdzsán.
Magyarország jogszerűen és jóhiszeműen járt el – jelentette ki Németh Zsolt.
Hozzátette: már az Európai Unió is egyértelmű jelét adta, hogy Magyarország jóhiszeműségét nem kérdőjelezi meg az ügyben, és bízik abban, hogy az amerikaiak és az oroszok is meg fogják ezt érteni. Azerbajdzsánnak kell elszámolnia a világ és Magyarország felé is – mondta az államtitkár.