Előre megfontolt szándékkal elkövetett szabadlábra helyezés

Válogathatnánk a veretes okosságok között, ha az elmúlt napok eseményeit akarnánk összefoglalni. Itt van mindjárt az egy üstben nem lehet két fejet főzni kezdetű azeri közmondás, vagy az a Nap előtt nem marad felhő kezdetű örmény bölcsesség. Mégis, az elmúlt napok diplomáciai eseményeit a Tankcsapda tűélés politológiai elemzése foglalja össze a legjobban, miszerint a Hatalom Mindenhol Büdöset Szarik és nem töröl segget.

A nagyvilágon e kívül

Ahogy nehéz Barcelonában elmagyarázni, hogy az Otopeni repülőtér nem Budapesten, hanem Bukarestben van, és a két város nem ugyanaz, úgy Pesten is különös megszállottság kell ahhoz, hogy az ember, egyből vágja, mi a különbség Grúzia és Örményország között, vagy hogy kik, mikor és miért harcoltak Hegyi-Karabahért. A lényeg, hogy mind az azeriek, mind az örmények szeretnek kemény fasszal lakodalomba járni, és mint ilyenek, a magukénak követelik Karabahot. De mivel nem lehet egyszerre mindkettőjüké, ezért most kibékíthetetlenül gyűlölik egymást és ebbe a gyűlöletbe elég huszárosan bele is merevedtek az elmúlt évtizedekben. A mindent átjáró kölcsönös gyűlöletre jó példa, hogy az örmények kihagyták a 2012-es, Azerbajdzsánban megrendezett Eurovizios dalfesztivált, miután Ilham Aliyev elnök minden örményt az azeriek ellenségének nevezett. De míg a konstans gyűlölet évtizedeiben az örményeknek csak a gazdasági embargó jutott, addig az azeri földgázkincsek mesés gazdagságot biztosítottak a húsz éve még lesajnált bakuiaknak.

És ahogy jobban látszik Budapestről az Eiffel-torony, mint Párizsból a Hősök tere, nyilvánvalóan a Kaukázusban is sokkal jobban számon tartják, hogy mi történik Budapesten, mint amennyire mi ellátunk Jerevánba. Újságíróként Örményországban járva meglepő volt, hogy mennyire tisztában vannak az emberek, hogy nemcsak Szálasi, de néhány aradi vértanú is örmény volt. Vagy azzal, hogy ők kiálltak Karabahért, bezzeg mi nem tettünk semmit a székelyekért. Vagy hogy éppen milyen tervezetet kívánt a Jobbik a parlament elé vinni. De Jerevánban ismerték Szegedi Csanád nevét is, mint ahogy azt is tudták, mit szerettek volna az azeriek Hódmezővásárhelyen.

És bár látták, hogy Magyarország számára fontosabb lett Baku, mint Jereván, mindeddig nagyra értékelték, hogy az ország nem adja ki Safarovot Azerbajdzsánnak. Mindeddig.

A diplomáciában jártasak számára azonban 2011-re nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország egyre jobban elköteleződik Azerbajdzsán felé. Jelezte ezt a 2011. novemberi államfői látogatás, a kereskedelmi központ nyitása és magyar építőipari cégek megjelenése Bakuban, vagy olyan apróságok, hogy Ferihegyen a poggyászkiadásnál Bakuról szóló óriásplakátok hirdették az földgázállamot. De Azerbajdzsán rohamosan növekvő  diplomáciai erejét jól jelezte az is, ahogy tavaly novemberben az ENSZ BT szavazáson lesöpörte a rivális Magyarországot és Szlovéniát is és lett az ENSZ BT nem állandó tagja a térségben. A két kaukázusi ország diplomáciai jelenléte között is nagy különbség van. Míg Azerbajdzsán önálló nagykövetséget tart fent Budapesten, és egy korábbi külügyminiszter az azeri nagykövet, addig az örmény diplomácia Bécsből látja el magyarországi képviseletét.

A magyar diplomácia is kisebb figyelmet szentelt Örményországnak. 2011-ben Jerevánnak csak egy rövidebb házelnöki látogatás jutott, hogy ezen az örmények még egy önálló magyar nagykövetség felállítását szorgalmazták. Jerevánban addig és azóta is csak egy tiszteletbeli magyar konzul működött, aki nem más, mint az egyik Richter patika vezetője, Artashes Blurtsyan gyógyszerész. A konzulátus egyben van a gyógyszertárral, és néhány száz méterre található a város központi terétől, ahol most a tüntetések zajlanak. Bár az elmúlt két évtizedben sohasem voltak különösebben intenzívek a magyar-örmény hivatalos találkozók, néhány éve Budapesten járt Szerzs Szargszján. A pénteken a diplomácia kapcsolatok megszakítását bejelentő örmény elnök 2009 novemberében Sólyom László meghívására Budapesten tárgyalt, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, szorgalmazta a kapcsolatok további fejlesztését.

Itt valami készül, valaminek jönnie kell

Az előre megfontolt szándékkal elkövetett szabadlábra helyezés után, már csak az a kérdés, hogy mi jöhet. A kínos diplomáciai mosakodás gondolom benne volt a táncrendben. Aztán ott a súlyos arcvesztés, a petíciózás, a Facebook-fal rongálás meg a hasonlók.

Aztán jöhetnek a gazdasági finomságok. Remélem, jelezték a Richternek, hogy adott esetben számíthatnak némi retorzióra, hiszen ők nemcsak Örményországban, de még a kicsinyke Hegyi Karabahban is jelen vannak. Aztán van egy nagyon erős örmény emigráns lobbi, amely elsősorban az USA-ban és Franciaországban jelentős. Obamáék az amerikai választások közeledtével nem véletlenül kérik számon Magyarországot. Ráadásul a magyar kormánypártok soraiban is ül két örmény származású politikus – Kupper András és Balla Mihály. Bár nem hiszem, hogy jegyzékben tiltakoznának Orbán Viktornál, Kupper a Facebookon közzétette az örmények lépéséről szóló hírt.

Kérdés lehet Oroszország reakciója, amelynek Örményország fontos stratégiai szövetségese a térségben. Persze Moszkva arrafelé előszeretettel oszt meg és uralkodik: míg az örményországi Gyumriban hatalmas katonai támaszpontot tart fent, addig fegyvereket szállít Azerbajdzsánnak. Ezért aztán könnyen lehet, hogy hallgatni fognak a konfliktus kapcsán.

És itt van a hatalom machiavellista arca: mit nyerhet Magyarország ezen a morálisan védhetetlen, diplomáciailag párját ritkítóan otromba ügyleten? Jöhet egy kis manat, ami fontos lehet az IMF-tárgyalások előtt, aztán magyar cégek is lehetőséget kaphatnak az országban, a Mandiner iparági forrásai szerint magyar építőipari cégek kivételes státuszban már korábban is dolgoztak Azerbajdzsánban. Az viszont végképp megbocsáthatatlan lenne, ha Safarov kiadatása egy újabb véres karabahi háború casus bellijének bizonyulna.