Ezt nehéz lesz kimagyarázni: brutális mennyiségű pénzt emésztett fel Von der Leyenék uniós pazarlása

Megdöbbentő mértékű csalást és pénzügyi visszaéléseket tárt fel az uniós intézményeknél az Európai Számvevőszék legfrissebb éves jelentése.

Több, az uniós tudományos nagyberuházás megvalósítását veszélyeztető banális hiba történt a szegedi lézerprojekt előkészítése során – írja csütörtöki számában a Heti Válasz.
A projektet előkészítő ELI-HU Nonprofit Kft. 2011 decemberében a kutatóközpont megtervezésére kiírt közbeszerzési pályázatában az szerepel, hogy az előre nem definiálható műszaki megoldások miatt az ellenszolgáltatás mértékének csak a nagyságrendje becsülhető, a pontos értéke, illetőleg a pontos tartalmi elemei nem. A projekt műszaki leírását sem sikerült összeállítani, mivel a talajmechanikai szakvélemény szerint a kivitelezés területén a talaj szerkezete miatt az alapozási síkok 6-75 méter között változnak – ismerteti a cikk.
A Bajnai-kormány 2010. március 5-én határozatban rögzítette, hogy az állam közös vállalatot alapít a szegedi önkormányzattal és az SZTE-vel a beruházás előkészítésének irányítására. Az ELI-HU Kft. nevű projektcéget azonban már két nappal korábban létrehozta az egyetem és a város – írta a hetilap.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2011 novemberében 2,8 milliárd forintot ítélt meg az ELI-HU Kft.-nek. Ám nem nyújtható uniós támogatás azon vállalkozásnak, melynek saját tőkéje a megelőző üzleti évben negatív volt. Az ELI-HU saját tőkéje pedig 2010-ben mínusz 4,7 millió forintra rúgott, így az EU szabálytalan kifizetés miatt megvonhatja az eddigi pénzeket a projektcégtől, vagyis ellehetetlenülhet a tervezés gazdasági alapja – állítja a Heti Válasz.
Tavaly novemberben az ELI-HU Kft. megígérte, hogy 2012 januárjában benyújtja a nagyprojekt dokumentációját az Európai Uniónak. Ez az aktus azóta várat magára. A csúszás miatt az ELI-HU tudományos tanácsadó testületének elnökhelyettese Krausz Ferenc kilátásba helyezte kivonulását az ELI-projekt mögül – áll a hetilap cikkében.
A lap információi szerint e hibák is hozzájárultak ahhoz, hogy a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság döntése alapján augusztus 31-ig felül kell vizsgálni a teljes ELI-beruházást. A Heti Válasz miniszterelnökségi forrásai szerint a botránynak bal- és jobboldalról is lesznek néven nevezett felelősei. A kockázatos szegedi helyszínt 2006 óta erőltette a város és az egyetem, ugyanakkor egyértelmű, hogy az ELI-HU állami projektcég mai vezetése is hozzájárult a „szuperlassú lézerügyintézéshez” – írta a Heti Válasz.