Az MSZP szerint téves helyzetfelismerésről árulkodnak Orbán Viktor nagyköveti értekezleten mondott szavai. Burány Sándor országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: reménykedtek benne, hogy a kormányfő kipihenve, rendezett gondolatokkal tér vissza szabadságáról, de nem így történt, Orbán Viktor változatlanul ragaszkodik a téveszméihez.
Az MSZP-s politikus szerint ezt támasztja alá, hogy Orbán Viktor azt mondta: reméli, a rossz európai válságkezelés nem húzza vissza Magyarországot, a magyar válságkezelés ugyanis rövid távon is kecsegtet sikerrel, míg az európai nem. „Úgy tűnik, a miniszterelnök úr nem pihente ki a fáradtságát (...), alapvetően téves a helyzetfelismerése a magyar gazdaság állapotáról” – közölte.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal szerdai jelentése alapján a reálkereset 3,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, azt pedig riasztó adatnak nevezte, hogy júniusban a közfoglalkoztatottakkal együtt is 21.400-zal kevesebben állnak alkalmazásban, mint tavaly ilyenkor.
Az ellenzéki politikus azt hangoztatta: mivel az uniós országok szinte mindegyikében jobbak a gazdasági adatok a magyarországinál, ostobaság azt állítani, hogy ők járnak rossz úton, mi pedig a jón. Már csak azért is – tette hozzá –, mert a 2010-es kormányváltáskor még egy százaléknál nagyobb volt a gazdasági növekedés, ma viszont a visszaesés mértéke haladja meg az egy százalékot.
A szocialista politikus szerint az emberek többségének rossz hír, hogy a kormány – mint azt a miniszterelnök kifejtette – továbbra is ragaszkodik a tehermegosztás politikájához. Szerinte ez azt jelenti, hogy az egykulcsos adórendszer miatt a terhek nagy részét továbbra is az átlagosan vagy az átlagnál rosszabbul keresők viselik majd.
A miniszterelnöknek azt a nagyköveteknek címzett kijelentését, hogy jó eredményt csak fegyelmezett katonákkal lehet elérni, Burány Sándor úgy értékelte: ez csak akkor igaz, ha a katonák nem kapnak őrült parancsokat. Véleménye szerint azonban a kormány azt várja a diplomatáktól, hogy egy védhetetlen gazdaságpolitikát vegyenek védelmükbe.
CSR
FACEBOOK
RSS














25 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
„az uniós országok szinte mindegyikében jobbak a gazdasági adatok a magyarországinál”
Ez évek óta így van, pöcsök, a különbség annyi az előző évekhez képest, hogy most némileg javuló, vagy stagnáló adataink vannak a 2004-2006 óta tartó meredek leszakadáshoz képest.
Egyébként melyik válságban lévő tagállam tudott javítani a helyzetén? Spanyolország újra az IMF-hez fog fordulni, Portugália nemrég hívhatott le egy újabb részletet a 2011-es hitelkeretéből, Írország februárban kapott egy újabb adag IMF „injekciót”, Olaszországot még mindig „sérülékenyként” írják le... Hogy is mondta Gyurcsány anno? Minket irigyel fél Európa. :D
Orbán nem hajlandó követni az MSZP direktívákat.
Hogy ezen miért nem lepődök meg?
Pedig már régen lekörözhettük volna a görögöket a mélyrepülésben.
Kitűnő, logikus és konzekvens, a nemzeti érdekeket továbbra is előtérbe helyező beszéd hangzott el.
Erre van szükség.
Nem bedőlni a hőbörgő mocskolódóknak.
Siratják az elvesztett kiváltságaikat, és a korrupció végét.
Ennek a Buránynak sem ártana bemutatni, hogy hogyan is néz ki az IMF-EU hitel törlesztésének ütemezése, egyben figyelmébe ajánlanám még, hogy a hivatkozott EU (sőt OECD)országok gazdasági növekedése egy tényezővel korrelál - de nagyon szigorúan - az eladósodottság mértékével. Ha Burány azt mondja, hogy ahhoz nekik semmi közük nincs, akkor nincs helye a parlamentben, mert egy szellemi fogyatékos, vagy egy megrögzött pszichopata hazudozó. Amit tegnap írtam a kiskutyák szobatisztaságra való tanításáról, ennél az embernél is beválhat. Fenntartom továbbá, hogy szándékos aknatelepítés és ennek élrdekében eladósítás történt. alátámasztják ezt azok az mszp-s a kormány felelősségét firtató, kárörvendő nyilatkozatok, amelyek egy-egy előzőleg telepített aknára futó társadalmi csoport felrobbanását kísérik.
A pannon pumás robogós gazdaságos szocik sem nagyon szólhatnak semmit. Ez a Matócsi sosem kerül oda ahova, ha nem lettek volna olyan balf*szok.
én is elég sokat vesztettem, pedig nem voltak kiváltságaim. meg a környezetemben sokan.
a korrupció meg törvényi szinten van, tehát ha így vesszük, igaz, hogy hivatalosan vége.
Előljáróban: nem voltam Orbánfan se Fideszfan. Emlékszem még az első Orbánkormány regnálására is, amikor még igencsak járatlanok voltak, de nem úgy ma.
Orbán egy olyan zseniális rendszert alkotott meg ebben a forrongó, labilis világban, hogy egykönnyen nehezen dönthető meg.
Olyan emberekből szervezte meg a kormányát, amelyek volt kommunisták voltak, zsidók, szabadkőművesek, újgazdagok, gyárosok, kereskedők, bankárok, keresztények, szektások, nemzetieskedők és egyebek. Ezektől a legtávolabb áll annak mégcsak a gondolata is, hogy az Orbánrezsim megbukjon.
Olyan a rendszer, ha valahol meghibásodik, helyben önmagát megjavítja. Senik sem szereti, folyton kritizálják, állandóan nemtetszésüket fejezik ki, harsognak ellene belföldön és külföldön egyaránt, és ezzel nemhogy gyengítenék, hanem még erősítik is.
El kell ismerni, hogy Orbán Viktor ügyes politikus lett, és egyre ügyesebb.
Szegénységünk távol tartja tőlünk a tömeges bevándorlásokat. Ezek, akik ide települtek, elenyésző számot jelentenek.
Arra ösztökéli az egyes embereket, hogy először saját magukon segítsenek a törvényes keretek között. Sokszor átnéz az ujjai között, mert tudja, hogy mikor, mire fontos figyelni, és azt is tudja, hogy mikor kell beszélnie a "néphez", Európához, Izraelhez, az USA-hoz.
Már-már megfoghatatlan.
Ez persze nem jelenti azt, hogy minden, mindenkinek a kedvére van, sőt. Ám ez a "sőt" egyre erősebbé teszi.
Hagyjuk hát kiteljesedni, még inkább fejlődni Orbán Viktort.
Itt nem elemezgettem az egyedi eseteket, de azok, mint problémák idővel elveszítik aktualitásukat.
Ezért hát az a nézetem, hogy legyünk türelmesek, mindenki jól gondolja meg véleményét és csak azután közölje Orbánról a mondanivalóját.
Minden esetre nem hasonlott meg önmagával, mert nem is hasonulhatott meg, mivel nem fogadkozott egyetlen eszme felett sem.
Soha ne mondd, hogy soha.
Ezen a Burányon is meglátszik, hogy még a Foxi-Maxit is protekcióval végezte!
Csak ki ne fogyjon alóla a nép.
Spanyolban minden 2. Fiatalnak van meló,mszpnek megapálya
Nem fog.
De mondj egy Orbán alternatívát!
Vajon van-e pillanatnyilag, meg általában is egy olyan ember, aki Orbán helyébe állhatna?
Megítélésem szerint, nincs ilyen.
Orbán hozzáérlelődött az időhöz, ehhez az időhöz, amelyben jelenleg élünk.
Az a gyanúm, hogy alaposan meghallgatja a tanácsadóit, és gyanítom, hogy ezek közül Dr. Drábik Jánost is.
Ebben igazad van.
Elég nagy szegénységi bizonyítvány erre az országra nézve, hogy nem tud felmutatni akárcsak egyetlenegy valamirevaló embert, aki esetleg Orbán helyébe léphetne.
Mindezek ellenére nem vagyok meggyőződve arról, hogy amit Orbán Viktor tesz, az helyes, sőt, kifejezetten károsnak tartom azt a törekvést, amit a hatalma megőrzése érdekében véghezvitt idáig.
Az intézkedések java része látványelem, és nem is szolgál más célt, mint a Fidesz évekre történő bebetonozását.
Ezért is jegyeztem meg, hogy ki ne fogyjon alóla a nép, mert az emberek igen nagy többsége érzi úgy, hogy itt gyakorlatilag érdemben nem változott semmi, sőt még rosszabb lett.
A félreértések elkerülése végett nem vártam azt, hogy két év alatt kolbászból lesz a kerítés, de azok a hatalmas nagy változások, amiket beígértek kimerültek abban, hogy szinte minden hivatalnak, utcáknak, tereknek más lett a neve, mindenhol a Fidesz emberei kerültek előtérbe, viszont ami a hétköznapi ember mindennapi életét érinti nem történt semmi.
Azt is aláírom, hogy van egy bizonyos réteg, akinek jó ez a kormányzás, de ezt meg kellen magyarázni annak is, aki 2011. december 31-ig mondjuk kapott 28.500,-Ft-ot, - ami valljuk be a híd alatti éléshez is kevés - lecsökkentették 22.800,-Ft-ra.
Én nem vagyok a sgélyezés mellett, de hol vannak a beígért munkahelyek.
Mielőtt felvilágosítanál a 47.000,-Ft-os közmunkabért - amiből szintén csak éhenhalni lehet - ne is említsd.
Szóvel egy kis segítséget kérek tőled, hogy az egyszerű mezei magyar állampolgárnak mivel jobb most, mint 2010 év elején.
Ha lehet kérnem tényekkel alátámasztott dolgokat írj.
A népség nem ragaszkodik az MSzP téveszméheiez
"A klasszikus Athénben azonban konkrét büntetőjogi fogalom is volt: az olyan erőszakos cselekedeteket jelölték vele, amelyek célja kizárólag az áldozat megszégyenítése és megalázása volt, a saját felsőbbrendűség kimutatásáért. Erkölcsileg a legnagyobb bűnt jelentette: azt a bűnt, hogy az ember elfeledkezik az istenek elsőségéről, és önmagát hiszi mindenhatónak." http://hu.wikipedia.org/wiki/H..
"Kereskedésed bősége miatt belsőd erőszakossággal telt meg és vétkezél; azért levetélek téged az Isten hegyéről, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül."
(Ezékiel próféta könyve.)
Micsoda míves munka!
:D
Ha olvastad véleményeimet, akkor tudhatod, hogy Orbánnak azt róttam fel legngyobb hibájának, hogy nem közelítette a fizetéseket, nyugdíjakat a nyugatiakhoz.
Ezt kellett volna csinálnia.
De, talán pont abból a megítéléséből nem tette, nehogy elözönoljönek bennünket a délről Európába vándorló, a mély nyomorúságból jövő emberek tömege vagy erre nem futotta az ország költségvtéséből.
Védetlen ország vagyunk. Nincs hadseregünk, mert a volt SZDSZ kimódolta, hogy ne legyen sorkatonaság. Aztán meg tagja vagyunk ennek a rosszhírű NATO bandának, mert egyébbe nem csatlakozhattunk volna.
A minden világerőnek megfeleni taktika az, ami bénultságunkat jelenleg jellemzi, de észrevehetők, mégha nem is olyan radikális tendenciával, bizonyos kitörési pontok.
Bizonyára Orbán is tudja, hogy olyan erő van a birtokunkban, amely mindent felülír: a mezőgazdaság. Mert enni, ugye, naponta többször is kell. Aki élelmet képes eladni, azé ma az igazi hatalom, és a következőkben még inkább azé fog lenni.
Orbán egyszerre több vasat tart a tűzben.
Azt propagáltatja, hogy a magyar termék kiváló, és nem csak, ami az élelmiszereket illeti, de az ipart is.
Bizony a fejletteb országok vásárlói szívesebben veszik meg a "made in Hungary" termékeket, mint a kínait vagy az indiait, de már a japánban sem bíznak, mert az meg szintén Kínában gyártatja az elektrónikáját. Ime a "magyar" Samsung sikere. Az Opel. A Nokia most költözteti Bécsből Budapestre fejlesztőbázisát stb.
Remélem ilyen alacsony jövedelmekkel még egy darabig kihúzzuk, mignem lehetséges lesz, bizonyos fizetés- és nyugdíjemelés meglépése.
„Úgy tűnik, a miniszterelnök úr nem pihente ki a fáradtságát (...), alapvetően téves a helyzetfelismerése a magyar gazdaság állapotáról”
Szerencsére itt van nekünk Burány, aki most majd elmondja, milyen csodálatos ötletük támadt a gazdaság rendbetételére, amire az "elmúttnyócévben" nem jöttek rá. Csak nehogy gigamega hitelfelvétel legyen az a vadiúj ötlet, amiből majd 18.havi nyugdíjat adnak, megtriplázzák a segílyeket és a rendőrök 35 évesen nyugdíjba mehetnek, és minden kórházi ágynál kakaóbiztos széf lesz.
Bejelentkezés