Közmunka: mit ért el az új közfoglalkoztatási rendszer?

A tavaly indult új közfoglalkoztatási rendszer alapszabálya: aki nem végez egy évben legalább 30 nap közmunkát, az segélyt sem kaphat, kivéve, ha munkaképtelen, vagy a munkavégzésben tartósan akadályoztatva van. Az új közmunkaprogramról mostanában az LMP kampányszerű jogsegély-akciói kapcsán hallhattunk a legtöbbet: a párt az uborkaszezont kihasználva csaknem hetente büszkélkedett azzal, hogy közmunkások a segítségükkel fordultak Alkotmánybírósághoz, vagy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához. Riportunk annak próbált utánajárni, hogy miről szól a közmunkaprogram és használ-e valakinek – a pusztaottlakai polgármesteren kívül.

A közmunkaprogram öt lábon sántikál

Bár a központi források közfoglalkoztatási célú elosztását szabályozó kormányrendelet már 2011. január elsején hatályba lépett, a közfoglalkoztatási jogviszony törvényi szintű szabályozását csak 2011 júliusában alkotta meg a parlament, így a történet kissé döcögve indult. A közfoglalkoztatásra elkülönített központi forrásra önkormányzatok, civil szervezetek, költségvetési szervek és állami cégek, vagy egyházak nyújthatnak be kérelmet az illetékes Munkaügyi Központnak, a közmunkára fordított bérköltségeik 70-100%-a erejéig. A foglalkoztatás a kormányrendelet szerint lehet rövid távú, részmunkaidős (napi négy órában, legfeljebb négy hónapig) vagy hosszabb távú, 6-8 órás, legfeljebb egy év tartamú. Tavaly inkább a rövid távú, részmunkaidős konstrukciót támogatták, idén ellenben nem is indítottak ilyet, a hangsúlyt a teljes munkaidős foglalkoztatásra helyezik – mondta el a Mandinernek Lőrincz Leó, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Logisztikai Főosztályának vezetője.

Ezt egészíti ki az országos közfoglalkoztatási program, amelynek keretében több térséget érintő területen, jellemzően nemzeti parkokban vagy víz- és erdőgazdálkodó szervezeteknél dolgoznak az érintettek; valamint Start-munka mintaprogramokat indítottak a hátrányos helyzetű kistérségekben. Ebben a konstrukcióban az önkormányzatok teljes költségét átvállalja az állam: egy közfoglalkoztatottra 120.000 Ft jut. Elgondolkodtató, hogy ebből az összegből egy teljes munkaidőben dolgozó szakképzett közmunkás 60.260 Ft-ot, egy szakképzetlen pedig csupán 47.029 Ft-ot kap kézhez. Az összeg maradék részét az adón kívül a tárgyi eszközök beszerzésére fordítják – mondta el lapunknak Szabolcsi Viktor, a Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának váci kirendeltségvezetője. Pest megye nem meglepő módon viszonylag jól áll a munkavállalás terén, egyetlen hátrányos helyzetű kistérsége a szobi, ahol Start munkaprogram működik. Itt a közmunkásokat elsősorban a mezőgazdaságban foglalkoztatják, amihez mezőgazdasági képzés is társul. Az egyelőre kétségesnek tűnik, hogy ezzel a képzettséggel és munkatapasztalattal a későbbiekben el tudnak-e helyezkedni a munkaerőpiacon: a tervek szerint néhány éven belül önellátó, és akár a piacra is termelő szociális szövetkezeteket alakítanak az ilyen kistérségekben – magyarázta Szabolcsi Viktor.

Cseres-Gergely Zsombor, az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézetének kutatója szerint érthető a kormánynak az a törekvése, hogy változtasson azon a tendencián, miszerint vidéken ott a föld és „éhen halnak” az emberek, ugyanakkor óvatosan kell bánni a közmunkások mezőgazdaságban való elhelyezésével: azzal, hogy a kezükbe nyomjuk a kapanyelet, a piacgazdaság szempontjából gyakorlatilag parkolópályára állítjuk őket.

Épp a piacgazdaság felé tolja viszont a közmunkásokat a program ötödik lába, amely jelentős járulékkedvezményeket biztosít azoknak a vállalkozásoknak, amelyek ún. közfoglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő egykori közmunkásokat foglalkoztatnak. Vagyis magában a közfoglalkoztatásban vállalkozások – az állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok kivételével – nem vehetnek részt, hiszen így a versenytársaikhoz képest egyesek jóval olcsóbb munkaerőhöz jutnának. Cseres-Gergely szerint a probléma az, hogy hiába igyekszik a szabályozás a közmunkásokat a munkaerőpiac irányába tolni, ha a jelen politikai-gazdasági helyzet még a nagyobb piaci szereplőket is elbizonytalanítja, így egyszerűen nincs a piacnak szívóereje. Magyarországon ráadásul egyébként is hiányzik a jellemzően képzetlen munkaerőt foglalkoztató mikrovállalkozói szektor, így ezeket a dolgozókat részben a máskor sokat szidott hipermarketek és hasonló nagyvállalatok szívják fel.

A közfoglalkoztatás egyik célja az érintettek visszavezetése lenne a munka világába, azáltal, hogy munkatapasztalatot, esetleg képzettséget szereznek. Azonban a Belügyminisztérium adatai szerint az idei első félévben a közfoglalkoztatásból kilépő 63.000 fő közül mindössze 8.000 fő tudott a munkaerőpiacon elhelyezkedni – tudtuk meg Lőrincz Leótól.

A számokban nem bízhatunk

A közfoglalkoztatásról szóló számadatok alapján csak annyi biztos, hogy egy teljes munkaidőben dolgozó szakképzetlen közmunkás 47.029 Ft-ot kap kézhez – és hogy egyes kormánypártiak szerint ebből meg lehet élni. Arról, hogy mennyi pénzből hány közmunkást foglalkoztatnak, a Belügyminisztérium honlapján meglehetősen hiányos, és első ránézésre egymásnak ellentmondó adatokat találunk: tavaly háromszázezer embert foglalkoztattak 64 milliárd forintból, míg idén több mint kétszer ennyi, 132 milliárd forint jut mintegy kétszázezer fő közfoglalkoztatására. Vagyis több pénzből idén kevesebb ember vehet részt a közmunkaprogramban. Akkor hogy is van ez?

Ezek az adatok a közfoglalkoztatás ún. érintett létszámát tükrözik – tudtuk meg Cseres-Gergely Zsombor közgazdásztól. Az érintett létszám alkalmas leginkább a dicsekvésre, hiszen ebben mindenki benne van, aki az adott évben akár csak minimális ideig is végzett közmunkát: az is, aki csak egy hónapot dolgozott, hogy utána kaphassa a korábbi segély összegével megegyező közfoglalkoztatást helyettesítő támogatást; és az is, aki tartósan, akár az egész adott évben közfoglalkoztatott volt. Vagyis nagyon valószínű, hogy most is valójában ugyanannyi emberre van több pénz, az érintett létszám ugyanis csalóka – mondja a közgazdász. A közfoglalkoztatás tényleges, hónapokra lebontott számait a KSH oldalán ott lehet megtalálni, ahol mezei újságíró sosem keresné: a Magyar Államkincstár kifizetéseit tartalmazó táblázat legalján.

Ebből az látszik, hogy a közfoglalkoztatás jellemzően a tavaszi hónapokban fut fel, és a közfoglalkoztatottak száma ősz végéig viszonylag magas marad, idén pedig jelentős, és kedvező változás, hogy a tavalyi év hasonló időszakaihoz képest a teljes munkaidőben dolgozó közmunkások száma többszörösére nőtt. Vagyis idén is nagyjából ugyanannyi ember lehetőleg nagyobb arányú, teljes munkaidejű foglalkoztatására szánnak több pénzt – erősítette meg a számadatokat kérdésünkre Lőrincz Leó.

Mit látnak ebből a közfoglalkoztatottak?

Keveset. És ha szerencséjük van, mellette egy kis feketemunkát. A Mandiner által megkérdezett közmunkások többségének van valamilyen szakmája, mégis az alacsonyabb közmunkabért kapják, azt is csak hat órára vetítve, vagyis mindössze 35.000 Ft-ot. Abban egyetértenek, hogy ez semmire nem elég: egyikőjük szerencsésnek mondja magát, hogy mellette tud feketén dolgozni, csak ebből a pénzből ugyanis nem tudna kijönni, pedig még családot sem kell eltartania.

És mit látnak a közfoglalkoztatottak világából az illetékesek? Megkerestünk egy érintett hivatalnokot, Mezei Helgát, Vác főkertészét, aki közvetlenül koordinálja a helyi közfoglalkoztatottak nagy részének munkáját. Mezei lapunknak elmondta: a város egy önkormányzati tulajdonú kft-n keresztül foglalkoztatja az érintetteket, akiket az önkormányzat szociális osztálya közvetít ki. A főkertész szerint előfordul, hogy a kiközvetítettek egy része fel sem veszi a munkát, vagy nem töltik ki a szerződéses időt, de viszonylag kevesen játszanak kifejezetten a minimális harminc nap ledolgozása utáni közfoglalkoztatást helyettesítő támogatásra. A cégnél nem csak közmunkások dolgoznak: olyan is előfordult, hogy egy-egy jól dolgozó közmunkást később felvettek rendes munkaviszony keretében, így némelyek később ugyanazt a munkát már minimálbérért, vagy kicsit többért végezhették.

A segély közmunkától függővé tétele mellett a program másik legvitatottabb pontja a bérezés. Udvari Márton, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) jogásza kérdésünkre kifejtette: diszkriminatív, hogy a közfoglalkoztatottak nem kapják meg a minimálbért. Ezzel kapcsolatban nemrég Alkotmánybírósághoz fordult egy közmunkás az LMP segítségével, de döntés még nem született. Hasonló ügyekben az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatának megfelelően az úgynevezett összehasonlíthatósági-indokolhatósági próbát alkalmazzák, amely szerint csak akkor állapítható meg a diszkrimináció, ha a jogalanyok összehasonlítható helyzetben vannak, és a különbségtétel egyébként racionálisan nem indokolható.

Kérdés, hogy összehasonlítható jogalany-e az, aki esetleg már évek óta munkanélküli, nincs, vagy jócskán megkopott a releváns munkatapasztalata; és az, akinek a munka napi rutin? Az ügyvéd szerint nem lehet általánosítani a közmunkásokra, hogy rosszabb munkaerőt jelentenének; csak azt kell nézni, hogy elvégzi-e a munkaköri feladatait, ezért összehasonlítható jogalanyként kell kezelni őket. A közgazdász viszont egyáltalán nem látja szentségtörésnek a differenciálást. Cseres-Gergely Zsombor rámutatott: a közfoglalkoztatottak nagy része vagy rosszabb képességű, vagy valamilyen szempontból kedvezőtlenebb helyzetben van a munkaerőpiacon, mint a többi munkavállaló, így csak akkor érdemes őket foglalkoztatni, ha a rájuk alkalmazott minimálbér elég alacsony ahhoz, hogy hátrányos tulajdonságaikat ellensúlyozza.

A kormány álláspontja szerint a közfoglalkoztatottak számára előnyös kompromisszumot jelent a bruttó 71.800 Ft, mert a korábban kapott segély összegénél jóval több, a minimálbérnél viszont nem sokkal kevesebb – fejtette ki Lőrincz Leó lapunknak, hozzátéve: a közfoglalkoztatás keretében is differenciálják a kereseteket szakképzettségtől függően, és teljesítménybér alkalmazására is lehetőség van.

Helyi kiskirályok terrorja?

„Nem elég, hogy rosszak a szabályok, de még csak be se tartják őket” – foglalta össze lapunknak Udvari Márton a kritikákat. A NEKI-hez érkezett panaszok leggyakrabban arról szólnak, hogy a közmunkásoknak sokszor a saját szerszámaikkal kell dolgozniuk, vagy épp nem kapnak megfelelő védőfelszerelést, de sokan panaszkodnak a helyi vezetőktől való kiszolgáltatottságra is. Kis falvakban a polgármester vagy a jegyző élet-halál ura lehet azáltal, hogy kinek ad közmunkát és milyet – magyarázta Udvari, hozzátéve: most már nem kell a közfoglalkoztatott végzettségét, munkatapasztalatát figyelembe venni a munka kiutalásakor, így könnyen lehet játszani azzal, hogy kinek milyen jellegű munkát adnak. Az is előfordul, hogy valaki egyáltalán nem kap munkát, így pedig könnyen eleshet a továbbiakban a korábbi segély összegével megegyező közfoglalkoztatást helyettesítő támogatástól.

A hasonló visszaéléseket firtató kérdésünkre a váci főkertész leszögezte: az önkormányzat mindenkinek biztosítja a lehetőséget, de a közmunkát nem mindenki hajlandó felvenni. Ugyan a városfenntartó holding válogatna, a már bevált korábbi közmunkásokat kérve, de erre csak korlátozott a lehetőség: „Valakiket mi kérünk, valakiket meg adnak, mert abból nincs kibúvó, hogy adják őket” – foglalta össze Mezei Helga.

A közfoglalkoztatási rendszer hiányosságait egyébként mindegyik ellenzéki párt előszeretettel emlegeti a nyári híraszály közepette. A Jobbik azt reklamálta legutóbb, hogy a közmunkásokat miért nem engedik el idénymunkára; az LMP – még ha kampányjelleggel is – kvázi jogsegély-szolgálatot működtet a témában. Legutóbb – igencsak visszatetszést keltő módon – szocialista politikusok akcióztak: megalapították a Közmunkások Szakszervezetét, fennhangon panaszkodva, hogy a közmunkások éhbérért dolgoznak: bizonyára elfelejtették, hogy az ő kormányzásuk alatt ennek az éhbérnek a feléért ültek otthon, de akkor ez annyira nem zavarta őket.

Úgy tűnik, a közmunkával nem csak az a baj, hogy keveset fizet és hogy kötelező a segélyhez – ez utóbbi talán nem is akkora baj –, hanem, hogy nagyon hamar rákényszerítik az embert. Cseres-Gergely Zsombor a Mandinernek kifejtette: a munkanélküli-ellátás újabb szabályozása már három hónap után lehetetlen helyzetbe hozza a munkanélkülieket – holott könnyen lehet, hogy valaki nem talál a képzettségének megfelelő munkát ennyi idő alatt, és ettől még nem akar a közfoglalkoztatásban vagy aktív munkaerő-piaci programban részt venni. Hozzátette: közkeletű tévedés, hogy az államnak kell munkahelyet biztosítania, az államnak inkább csak segítenie kell az embert abban, hogy munkát találjon.