A felmérés szerint az összes megkérdezett 30 százaléka szavazna a Fideszre, míg 13 százalék a Jobbikra, 10 százalék az MSZP-re és 6 százalék az LMP-re adná voksát. Az intézet 3 százalékkal, a parlamenti küszöb alatt mérte a Demokratikus Koalíciót, míg a megkérdezettek 39 százaléka vagy nem válaszolt, vagy más pártokra szavazna.
A Nézőpont Intézet emellett hangsúlyozza azt is, hogy a feliratkozás nem csökkentené drámaian a részvételi hajlandóságot. Mint írják a jelenlegi szabályok mellett az összes megkérdezett 53 százaléka biztosra; 75,6 százaléka pedig biztosra, vagy valószínűre mondta részvételét egy most vasárnapi választáson, utóbbiak 21 százaléka azonban már most jelezte, hogy a feliratkozás eltántorítaná a voksolástól.
A felmérés készítői úgy fogalmaznak, az „ellenzékiek talán csak taktikai okokból háborodtak fel, az viszont érthetően csípi a szemüket, hogy jelenleg a Fidesz hívei tűnnek a leglelkesebb feliratkozónak”. Míg a biztos és valószínű szavazók közül a kormánypártok támogatóinak 82 százaléka, addig az MSZP-seknek csak 66 százaléka, a Jobbik híveinek pedig csak 74 százaléka jelezte esetleges feliratkozási szándékát – húzza alá az intézet, megjegyezve azonban azt is, az ellenzéki szavazók könnyebben mozgósíthatók lesznek, ha hihetővé válik a kormányváltás ígérete.