A siker mindent megszépít, mindent igazol, nincs ok magyarázkodásra, és ráadásul sok szülője van, míg a kudarc nyomában sok árva gyerek marad.
„A szakértőt az különbözteti meg a szimpla kibictől, hogy az képes előre végiggondolni, hogyan alakul a meccs, milyen lesz az úszás, sőt a szakértő még attól is szakértő, hogy ha nem úgy alakul, ahogy ő megjósolta, akkor azt is elmagyarázza, hogy tévedésének milyen szakmai okai voltak, tévedése ilyenformán szigorúan szakmai alapú lesz. Ez egy tévénéző számára igen-igen szórakoztató. A kibic pedig a szakértővel szemben azért kibic csak, mert összevissza beszél, és akkor sem lesz igaza, ha a szakértővel szemben, mondjuk, helyesen tippeli meg a végeredményt. Természetesen nem szeretném relativizálni a szakértelmet, de el kell fogadnom Varga Zoli észrevételét, hogy a meccsek jelentős része megtippelhető ugyan, de leginkább csak az eredmény: hogy belül a medencében, a pályán mi hogyan alakul, az már nem.
Ahogy én látom, bár ne lenne igazam, körvonalazódik két elhúzódó vita, amiből alighanem kisebb-nagyobb balhé is lesz, majd az olimpia után. (...) Ez természetesen minden olimpia velejárója: a siker mindent megszépít, mindent igazol, természetesen nincs ok magyarázkodásra, és ráadásul a sikernek meg fogjuk látni, sok szülője lesz, míg a kudarc nyomában sok árva gyerek marad, az olimpia előtt lezárt ügyek újra előjönnek, csak valószínűsíthetően durvábban.
Félidőben ennek biztos jelei vannak.”
CSR
FACEBOOK
RSS















14 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Előkészületben egy újabb Orbán ellenes roham.
hő vig ÉS??
Látszik, hogy savanyú a szőlő, túl szépek az eredmények a hazai ellendrukkereknek, de ezt persze nem lenne helyes így közvetlenül kimondani. Szóval marad az aljas, lassú szarkavarás, hátha majd itthon egymásnak esnek azok, akiknek nem sikerült minden a legjobban.
Már meg sem bírják várni az olimpia végét,dobálják jó előre a kakit. Álljanak alá!
hejvége.ku-ku:Bor és szőlő/politechnyik(h)a(j) szak...
HAJRÁ MAGYAROK!A többi nem számít.
Kovács! Mint mindent ezt is el akarjátok rontani!!!Nem fog sikerülni.Más témátok már úgy sincs.Már lehajtott fejjel jártok az utcán is.Nem mertek sem az emberekkel ,sem a valósággal szembe nézi.Szégyeljétek magatokat és tünjetek el a balfenéken!!
Lásd Pilhált a mai Magyar Nemzetben. Róla is írta, amit írt. Ezek a beteglelkűek tényleg képtelenek valaminek szabad lélekkel örülni? Milyen nyomorúságos lehet a világuk, milyen nyomorúságos lehet ilyen lélekkel élni! Mi többiek azonban örüljünk felhőtlenül a sikereknek és ne engedjük, hogy aczélok és kovácsok belerodítsanak tizenötmillió magyar örömébe!
Bejelentkezés