Gellért Ádám: Csatáry személyesen irányíthatta a zsidók bevagonírozását

Gellért Ádám és kollégái több budapesti, illetve kassai levéltárból dolgozva két hónap munkájával olyan dokumentumokat tártak fel, amik cáfolhatják Csatáry László egy interjúban megfogalmazott állításait. A fejleményeket sajtótájékoztatón ismertette a Holokauszt Emlékközpontban a nemzetközi jogász, Csősz László történész, valamint Szita Szabolcs, az intézmény vezetője.

Szita Szabolcs kifejtette, hogy a tájékoztató alapvetően egy szakmai kutatás eredményeit tárja fel, nem tisztjük ítélkezni. Ennek ellenére mégis hozzátette, hogy „lehetett nemet mondani”, tehát ugyan általánosan nem volt jellemző, de akadt olyan tisztviselő a magyar közigazgatásban és a rendvédelmi szervezeteknél, aki megtagadta a részvételt az 1944-es eseményekben. Szita arról is beszélt, hogy Magyarország hatalmas csúszásban van a második világháborúval kapcsolatos bűnök feltárásával. Az NSZK-ban például a hetvenes években már folyamatban voltak ügyek, a kilencvenes évekre pedig teljesen feldolgozták az anyagot, csak úgy, mint Ausztriában.

Csősz László történész az 1944-es magyar holokausztot egyedi eseménysorként értékelte, mivel máshol addigra már befejeződtek a deportálások. Csősz külön kiemelte, hogy maga a „szaktekintély” Eichmann is a helyszínre érkezett, bár Csősz szerint ő sem ment volna sokra a magyar közigazgatás és rendvédelem hathatós segítsége nélkül. Magyarországon így 1944-ben indult meg a „zsidótlanítás” a csendőrkerületek alapján: az első zóna Kassa volt.

Gellért Ádám először átfogó képet adott a kassai összetömörítés mikéntjéről és a kassai, valamint abaúj-torna megyei zsidóság deportálásának üteméről. Kassán 1944 áprilisában a zsidókat – mintegy tízezer embert – a Szepsi út két oldalán álló téglagyárakban gyűjtötték össze. Ezzel párhuzamosan létrehoztak egy gettót a belvárosban, ahová ezer munkaképes zsidót vittek dolgozni. A deportálásokat végrehajtó hatósági szervet egy hármas bizottság vezette: Dr. Horváth György, a rendőrkapitányság vezetője, Sárváry Jenő csendőr ezredes és Schmidtziffen százados, SS-Hauptsturmführer. A deportálás négy transzportban történt május 15. és június 2. között.

Csatáryval kapcsolatban eddig főleg a csehszlovák perben elhangzott tizenhét tanúvallomásról esett szó a sajtóban. A most feltárt, magyar népbírósági eljárás során elhangzott terhelő vallomás, valamint a Csatáry kézjegyével ellátott mintegy kéttucatnyi jelentés és parancs alátámasztani látszanak, hogy Csatáry volt a kassai gettó, illetve a bal oldali téglagyári körzet parancsnoka. Csatáry a Magyar Hírlapnak adott interjújában azt állította, hogy csak tolmácsként, illetve összekötőként tevékenykedett 1944-ben Kassán.

Az interjúban Csatáry arról is szót ejt, hogy bizonyos feladatokat „elszabotált”. Ezzel szemben Dr. Horváth György rendőrkapitány, Hernádi Mihály vármegyei tisztifőorvos, Balkányi Sándor mérnök, illetve túlélők tanúvallomásai alapján egy szadista, kegyetlen ember képe rajzolódik ki, aki kutyakorbáccsal járta a téglagyári tábort. Gellért szerint nem a rendfokozat számít, hanem hogy ténylegesen mekkora hatalma volt egy adott személynek: Horváth vallomása alapján Csatárynak döntési jogköre volt az elszállítandók kijelölésében és a transzporttal összefüggő munkálatokban. A rendőrkapitány Csatáry elődjét egyébként „emberséges magatartása miatt” távolította el tisztségéből. Hernádi Mihály vármegyei tiszti főorvos vallomásában említi, hogy Csatáry egyszer a szeme láttára vert meg egy gyereket, és mikor ő tiltakozott, Csatáry annyit felelt: „aki szívbajos, ne jöjjön a téglagyárba”.

Gellért két konkrét esetet emelt ki, ami alapján jogi eljárás indítható Csatáry ellen. Hernádi Mihály mérnök tanúvallomása alapján Csatáry határozottan megtiltotta a mérnököknek, hogy légzőnyílásokat vágjanak a marhavagonokba, miután 60-65 ember helyett 80-85-öt zsúfoltak be egy vagonba, így néha az utolsó vagon csak 10-15 embert szállított. A tizenkét mérnök egyébként Balkányi vallomása szerint a parancs ellenére vágott légnyílásokat a vagonokra.

A másik esetet Blanka Volová mesélte el vallomásában: eszerint mikor egy fiatal, beteg lány puskatussal történő hátbaverése miatt tiltakozott Volová Csatárynál, a segédfogalmazó a másik szobába vezettette. Ezután levetették vele a szoknyáját, majd meggumibotozták. Csatáry parancsára ugyanígy tettek Volová hatvanéves édesanyjával és két testvérével is.

Gellért Ádám szerint a tanúvallomások alapján úgy tűnik, Csatáry személyesen irányította a deportáltak bevagonírozását. Ezzel szemben arra, hogy részt vett volna az 1941-es kamenyec-podolszkiji eseményekben, csak egy tanú van. Gellért Ádám elmondta, hogy a Rendőrségi zsebkönyv szerint Csatáry ekkor Kecskeméten teljesített szolgálatot, de ezt sem fogadhatjuk el feltétlenül, mivel háromszáz rendőrt ekkoriban irányítottak át a kérdéses területre, az ő kilétükre vonatkozó adatot azonban még nem találtak .

A nemzetközi jogász zárásként elmondta, hogy jogi szempontból egyértelműbbnek tűnik a helyzet, mint Képíró esetében, ahol egyetlen tanúvallomás alapján emeltek vádat. Csatáry ügyében mennyiségileg jobb a helyzet, ennyi anyagból már lehet dolgozni. Kiemelte: egyelőre nem nyilvános, hogy az ügyészség milyen dokumentumok alapján emelt vádat. Gellért szerint azért fontos ez az ügy, mert Magyarországnak szembe kell néznie saját történelmével.