Már az amerikai média is felkapta az ukrán háborús maffia ügyét, de Brüsszel nem tágít Kijev támogatásától

Az Európai Unió szerint nincs más választás.

Az Eurostat hétfőn közzétett adatai szerint az EU-ban 2,6 százalékos volt az éves infláció júniusban. A legkisebb növekedést, 0,9 százalékot Svédországban mutatták ki, míg a legnagyobb, 5,6 százalékos infláció Magyarországon volt júniusban.
Az euróövezetben júniusban 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest, és 2,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – közölte az Eurostat hétfőn. Az egész Európai Unióban 2,6 százalékos volt a tizenkét havi növekedés, ugyanakkor májushoz képest nem változtak az árak.
A legalacsonyabb növekedést Svédországban mutatták ki, 0,9 százalékot, Görögországban 1 százalékkal, Bulgáriában 1,6 százalékkal nőttek az árak. A legnagyobb inflációt Magyarországon regisztrálták júniusban, 5,6 százalékot, majd Észtország és Málta következik, egyaránt 4,4 százalékos drágulással.