Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes azzal indokolta elvárásukat, hogy az elmúlt másfél évben a Közgép Zrt. minden olyan közbeszerzést megnyert, „ahol elindult”. Szavai szerint a kiemelt közbeszerzéseken, legyen szó vasútfelújításról, útépítésről, város rehabilitációról vagy környezetvédelmi projektekről, a cég akkor is nyert, ha a legrosszabb árajánlatot adta.
„Úgy tűnik, hogy a Közbeszerzési Hivatal azt tekinti feladatának, hogy a Közgépet újabb állami megrendelésekhez juttassa” – mondta a politikus keddi sajtótájékoztatóján. Karácsony Gergely szerint a testület ennek érdekében „olyan kreativitásra is képes”, hogy azért zárjon ki egy másik jelentkezőt, mert annak a „pályázatából nem derül ki, hogy meg akarta nyerni a közbeszerzést”. Felhívta a figyelmet, hogy ez történt a Nyugati pályaudvart Váccal összekötő elővárosi vasút felújításának pályázatán.