Az Adófizető Büszkeség Napja

2012. július 2. 10:01

Baranyi Márton
Mandiner

Egy átlagos magyar dolgozó a 2012-ben rá költött összeg csupán 50,6%-át viheti haza nettó fizetésként, így éves bérére vetítve július 2-án dolgozik először csak magának.

Tranzakciós adó, biztosítási adó, bankadó, telekomadó, chipsadó – csak néhány már bevezetett vagy bezevetendő sarc a kormány ötletei közül. A válságban lubickolnak a számítgatók, ökonomisták és ötletelők, akik vagy a világban fellelhető igazságtalanságokat orvosolnák állami segédlettel (cukros és zsíros dolgok, dohány, alkohol, gazdag emberek), vagy csak egyszerűen a költségvetésben tátongó lyukakat akarnák betömködni Deák Ferenc és Szent István segítségével. Magyarországon mindkét esetre találunk nem kevés példát, és igazából már vártuk is, hogy az egyre szaporodó adónemek mikor váltják ki hegeli értelemben vett ellenhatásukat. De hogy a kibontakozó ellenállás előörsét a biciklisfutárok alkotják majd, na az meglepetés volt.

„Mohón vártam már a 300 dolláromat. Amikor viszont megjött a boríték a fizetésemmel, észrevettem, hogy már levonták belőle a szövetségi, állami és városi adókat, a tébét, az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékot, így összesen 160 dollár maradt belőle. Üvöltenem kellett. Forradalmár vagyok! Azóta forradalmár vagyok, hogy beiratkoztam az egyetemre! Tüntettem! Zavarogtam! Mindent megtettem, hogy megbuktassam a kapitalizmust! Erre mit kapok az első fizetésemmel egy kapitalista vállalattól? KOMMUNIZMUST!” – írja fiatalkori jobbos fordulatáról P.J. O'Rourke, korunk legviccesebb amerikai szerzője. És mintha valami hasonló történt volna itthon is a szandálos-ördögbotos szubkultúra néhány vállalkozó kedvű tagjával.

Július 2-ára hívták össze az Adófizetők Napját a Hajtás Pajtás biciklisfutárai, ezzel mintegy szintetizálva a tengerentúli Occupy Wall Street és Tea Party mozgalmakat. Vad bankározásra vagy kommunistázásra azonban senki ne számítson, de még összeszorított fogú, dacos passzív ellenállásra se: a biciklisfutárok és szelíd barátaik csupán a Nemzetgazdasági Minisztérium előtti galambszaros parkot foglalják el egy piknik erejéig, hogy megünnepeljék az első napot az évben, amelyen a magyar munkavállalók már nettó fizetésükért dolgoztak. Ahogy felhívják rá a figyelmet: egy átlagos magyar dolgozó a 2012-ben rá költött összeg csupán 50,6%-át viheti haza nettó fizetésként (tavaly még 53,6%). Így éves bérére vetítve július 2-án (tavaly még június 20-án) dolgozik először csak magának.

„Egy átlagos magyar dolgozó a 2012-ben rá költött összeg csupán 50,6%-át viheti haza nettó fizetésként – bosszankodnak futáraink. A béradókat maradéktalanul megfizető adófizetők – hozzájárulásukért cserébe – nem élvezik az állam védelmét, miközben a fehér munkahely jutalma kevesebb elkölthető fizetés és fojtogató versenyhátrány. Igazságosabb közteherviselést szeretnénk, amihez az állam részéről megfizethető mértékű adókra, a vállalkozások részéről pedig az alacsonyabb adók valós és egyenlő megfizetésére lenne szükség. A két fél között patthelyzet alakult ki, amit az ország érdekében mielőbb fel kellene oldani. Amíg ez nem történik meg, addig a piaci versenyben nem a tehetség, kreativitás és szorgalom, hanem az adókerülésben bevállalt vakmerőség győz” – írják Facebook-eseményük oldalán Arthur Laffer legjobb magyar tanítványai.

Egyszer (de inkább többször) Tölgyessy Péter is felhívta a figyelmet arra, milyen sajátos a magyarok államfelfogása: mediterrán adómorálunkhoz skandináv elvárások társulnak. Az éremnek persze két oldala van, az állam is szereti időnként kifejezett adócsalónak tekinteni polgárait, hogy aztán mindenféle kamu jogalapot kitalálva vegye ki azok zsebéből a kívánt összeget. Bőségesebb időkben aztán ezt a pénzt mulatozó úrként, két marékkal szórja tömeg elé, hogy ínségesebb időkben ismét meginduljon a kreatív sarcolás.

„Sem a politikusokat, sem az adófizetőket nem hibáztatjuk. Azt szeretnék elérni, hogy szó essen a jelenlegi helyzet fenntarthatatlanságáról, és a két fél egymás szövetségeseként összefogjon az ügyeskedés kényszere nélküli, igazságosabb közteherviselésért” – írják a legkevésbé sem indignado, pacifista parkfoglalók, akik a szebb, igazságosabb jövőért petárdázás és kukaborogatás helyett paprikával, paradicsommal és vajaskenyérrel harcolnak.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/38218