Gyurcsány Ferenc két dedikálás közt elárulta, mikor tér vissza a politikába

A volt miniszterelnök legújabb kötetét mutatta be a 97. Ünnepi Könyvhéten.

Elmarad a Demokrácia sziget, miután több bejelentett résztvevő is lemondta a szereplést. Bajnai Gordon, Oszkó Péter, Szigetvári Viktor és Ungár Klára is azért mondták le a részvételt, mert nem tudták, hogy a rendezvény Gyurcsány Ferenc és a DK pártrendezvénye lesz — tudta meg az Index.
Elmarad a Demokrácia sziget, miután Sem Oszkó Péter, sem Bajnai Gordon nem vesz részt a rendezvényen. A Haza és Haladás alapítványt a gyulai Kobak Klub hívta el a rendezvényre, ahogy Oszkó Péter volt pénzügyminisztert is. A nyilvánosságra hozott programmal ellentétben Szigetvári Viktor és Ungár Klára sem vesz részt a rendezvényen. A Haza és Haladás a megtévesztés miatt mind a részvételt, mind a támogatást visszavonta — írja az Index.
A Kobak Klub Indexhez eljuttatott közleménye szerint ők egy olyan rendezvényt akartak szervezni, ahol a demokratikus ellenzék képviselői megvitathatták volna az együttműködés lehetőségeit, szerintük szó sem volt pártpolitikai rendezvényről.
A szerdai Horthy-konferenciára is úgy hívták el Bajnai Gordont, hogy nem tájékoztatták arról, hogy ez egy Demokratikus Koalíció által szervezett rendezvény lesz. A volt miniszterelnök pár perc után távozott a rendezvényről.