Kiáll Alföldi mellett a DK

2012. június 23. 12:12

A Demokratikus Koalíció elfogadhatatlannak tartja és visszautasítja azt „a nyilvánvaló kormányzati szándékot, hogy az ország első színházát a kormánypárt hamis ideológiájának a szolgálatába állítsa”. A párt felszólítja a kormányt, hagyjon fel a neki nem tetsző kulturális irányzatok intézményei elleni támadásokkal, ne avatkozzon bele a pályázati eljárásokba és fogadja el a kulturális sokféleséget.

2012. június 23. 12:12

Megütközéssel fogadta a Demokratikus Koalíció, hogy az elmúlt napokban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár is arról beszélt, változás várható a Nemzeti Színház vezetésében - közölte a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő vezette DK alelnöke, hozzátéve: pártja kiáll a színházat irányító Alföldi Róbert mellett. A DK elfogadhatatlannak tartja és visszautasítja azt „a nyilvánvaló kormányzati szándékot, hogy az ország első színházát a kormánypárt hamis ideológiájának a szolgálatába állítsa” - írta az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében Niedermüller Péter, aki szerint a Nemzeti Színház Alföldi Róbert irányítása alatt modern, európai színvonalú, izgalmas szellemi, művészeti műhellyé vált.

 
A DK felszólítja a kormányt, hagyjon fel a neki nem tetsző kulturális irányzatok, a modern művészetek hazai intézményei elleni támadásokkal, ne avatkozzon bele a pályázati eljárásokba, fogadja el a kulturális sokféleséget, és vegye tudomásul, hogy a kulturális kormányzat egyedüli feladata a művészi alkotás szabadságának biztosítása - közölte a politikus. Alföldi Róbert korábbi évadzáró sajtótájékoztatóján elmondta, jövő július végén lejár főigazgatói megbízatása. „Elméletben ez az első ötéves periódusom utolsó éve lesz. Ha úgy alakul, hogy tényleg az utolsó, életem legfontosabb öt éve” - fogalmazott, hozzátéve azonban, hogy ha a fenntartó főigazgatói pályázatot hirdet, pályázni fog.
 
L. Simon László ugyanakkor vezetőváltást valószínűsített a Nemzeti Színház élén. A hétfőn hivatalba lépett, kultúráért felelős államtitkár a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában hozzátette, hogy szerinte korai még a kérdésről beszélni. Mint mondta, először meg kell várni, hogy Alföldi Róbert egyáltalán megpályázza-e még egy ciklusra a teátrum vezetését. „Majd meglátjuk, hogy pályázik-e. Nagyon sok tehetséges színházigazgató-jelöltet látok. Egyébként Alföldinek vannak érdemei, és vannak olyan krakéler dolgai is, ami miatt sokan támadták. Ha pályázik, akkor majd meglátjuk, hogy kik fognak vele együtt pályázni, hogyan fog felállni a szakmai kuratórium” - fogalmazott. L. Simon László. Hozzátette, a pályázati esélyek latolgatásával mindenekelőtt érdemes megvárni, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vagy esetleg Orbán Viktor miniszterelnök nem vonja-e magához a döntési jogkört. „Én egyébként azt gondolom, hogy a Nemzeti Színház élén vezetőváltás lesz, de nem akarok találgatni” - fűzte hozzá az államtitkár.
 
 
Fotó: Index

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sky.net
2012. június 24. 10:33
feripicsa mér nyivákol ? úgy szólt az egyezség hogy a direktor úr 2010 ben marad de ha lejár a szerződése átad egy szép gipsznyomatot simeonnak (a fidesz kormány oszlopos tagjának) és lelép , mert megint nem választhatják meg mert mit szól akkor a fidesz tábor ...hátmmég a jobbik
smogger
2012. június 24. 08:48
Mert a jegybevétel a terv egy része.És nincs olyan szinház a világon amely ebből minden anyagiakat érintő kérdést képes mogoldani.(állagmegóvás,stba) Művészeti célokr a a Nmezeti előteremtia pénzt, és ez egyedi magyar szinházak között. Erre nem kell költeni (nérek, járulékok, jogdíjak stb)
g.alattvalo
2012. június 24. 07:36
A Csótány már unja Klára asszonyt és Vadaicocát, rástartolt alföldirobertára.
smogger
2012. június 24. 07:22
Érdekes módon ha nagyon ritkán, de eljutok szinházba, a legkevésbbé a rendező személye és szexuális beállítottsága érdekel. Általában én ostoba, az előadásért járok szinházba, és rohadtmód nem érdekel se a rendező, se a szinészek magánélete.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!