Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2012. május 23. 14:26

Egy ilyen szimbolikus erejű gesztussal azt a látszatot keltik, hogy inkább működnek együtt az antidemokratikus szélsőséggel, mint egy másik demokratikus párttal: ez számunkra megdöbbentő.

„Tisztelt Elnök Úr!

Noha nem vagyok tagja a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciójának (ami a mindannyiunk által ismert okok folytán hivatalosan meg sem alakulhatott), megütközéssel fogadtam, hogy a Magyar Szocialista Párt tegnap benyújtott indítványához, amely parlamenti vitanapot kezdeményez az Orbán-kormány eddigi tevékenységéről, Önök egyrészt a Jobbik-frakció tagjainak aláírását kérték – másrészt nem kérték a DK képviselőinek támogatását.

Hogy a neonáci jegyeket mutató szélsőségesekkel való együtt nem működés elvi álláspontja és a jelen parlamenti erőviszonyok közti eredményesség gyakorlati szempontja közötti konfliktust hogyan oldja föl egy demokratikus párt, az vita kérdése lehet. Mi mindenkor az elvi állásponthoz tartjuk magunkat, Önök a praktikus érdeket adott esetben ez elé helyezik. Ezt tudomásul vesszük. De hogy egy ilyen szimbolikus erejű gesztussal azt a látszatot keltik, hogy inkább működnek együtt az antidemokratikus szélsőséggel, mint egy másik demokratikus párttal: ez számunkra megdöbbentő.

Tisztelt Elnök Úr!

Mivel magam sose voltam tagja az MSZP-nek, e téren semmilyen érzelem nem befolyásol. Megérteném, ha az Önök viszonyát egykori párttársaikhoz személyes motívumok terhelnék. Ám ezek ereje nem lehet elegendő ahhoz, hogy igazolásul szolgáljon a neonácikkal való olyan együttműködéshez, amelyet egy demokratikus párt negligálása kísér.

Az Orbán-rezsimtől való megszabaduláshoz – jelen tudásunk szerint – elkerülhetetlen lesz a magyar demokratikus erők szoros együttműködése a következő választásokon. Értem, és megértem, hogy a majdani szövetségkötéshez minél jobb pozícióban akarnak elérkezni a potenciális résztvevők. Erre törekszünk mi magunk is. Ám ügyelünk arra, hogy eközben ne tegyünk semmi olyat, ami gátja lehet a későbbi együttműködésnek.

Sokfelé megfordultam az országban az elmúlt hónapok során. Többször megtörtént, hogy a DK rendezvényét megtisztelte jelenlétével az MSZP helyi elnöke, és kinyilvánította együttműködési készségét a magyar demokrácia jövője érdekében. Minden ilyen alkalom nagy örömet okozott számomra. Szilárd meggyőződésem, hogy ők járnak a helyes úton.

Tisztelettel üdvözli:
Debreczeni József
a Demokratikus Koalíció alelnöke

Miskolc, 2012-05-23”

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/36837


Összesen 77 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Debreczeni, csak azért nem vagy a DK parlamenti frakciójának a tagja, mert nem volt módod mandátumot lopni más, megválasztott párttól.


A magukat antidemokratának valló Vonáékkal akarod védeni a demokráciát? Akkor te mesterházy2.0 vagyol. :)


"az antidemokratikus szélsőséggel, mint egy másik demokratikus párttal"

mikor unjatok mar meg hogy ti hatarozzatok meg mi a demokracia?

amugy meg regi szep baloldali hagyomany hogy a "sajat" oldal aruloit jobban utaljatok mint az ellenseget.

csak egy pelda: a jobboldali szocdem Kethly Annat, Szeliget Rakosi elobb engedte ki a bortonbol mint a baloldali Marosant.


Írja, hogy az MSZP-nek nem volt. Azt nem írja, de tudni, hogy nem volt továbbá tagja az MSZMP-nek, a KDNP-nek, az MDNP-nek, a fidesznek, Jobbiknak, a MIÉP-nek, az FKGP-nek. De kérdezz bátran, akkor tanulsz.


a google a barátod.


Debreceni sirámai:

Szegény fejem, mi lesz vélem?
Eldobnak és kiveséznek,
Pedig mindig tudni vélem,
Merről fúj a jó szél éppen.

Hiába hát minden nyalás,
Sorsom mégis megalázás,
Inkább kell a náci horda,
Mint a tiszta propaganda.


"Mivel magam sose voltam tagja az MSZP-nek, e téren semmilyen érzelem nem befolyásol."

---- ezek szerint, aki nem volt tagja egyetlen pártnak sem, azt semmiféle érzelem nem befolyásolja egyik párt irányába sem? Amúgy pedig el nem tudom képzelni, hogy ha DJ tagja lett volna az MSZP-nek, akkor érzelmei milyen irányban befolyásolnák? Egyébként pedig az egész ember olyan, mint ez a mondata.


Írjon jobbat, hímsoviniszta! Nem érti az iróniát?


Drága uram! Nem törekszem a nemzet költőjének babérjaira, pusztán játék volt, ha nem is a legjobb. Ne mérgezze magát ezzel a sok indulattal, nem kell mindent ilyen komolyan venni! A szaglása is javulna. Üdv


A szólásszabadság még nem demokrácia. Viszont aki programszerűen a demokrácia intézményrendszerének felszámolására/korlátozására készül, az antidemokratikus erőként a demokráciát csak kihasználja, hogy felszámolhassa/korlátozhassa. Az USÁ-ban én sem aggódnék a demokráciáért - asszem. De mintha Debreczeni sem onnan aggódna.


Debreczeni úgy néz ki tisztában van vele, hogy a DK maximum csak az MSZP-től toborozhat szavazókat..)


Köszi a szolidaritást, a versike tényleg nem csúcsteljesítmény, de nem is annak szántam. Smogger pedig állandóan belém köt, de lelke rajta. Én jól szórakozom. Üdv


" Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,
s nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége"!
Üdv


Nem óhajtok trendi lenni. Utálom az ilyen szavakat, mint trendi, cool,szingli,vagy a kommentekben használt sztereotípiákat: agyhalott, narancsdroid, baller,troll, komancs, stb.


Jóska, látod-e már Fletód gazemberségét?



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó