Orbán Viktor: A gazdaság egy olyan bicikli, amit mindig tekerni kell, másképp eldől
A magyar kormányfő Brüsszelben arról is beszélt, hogy a magyarországi soros elnökség „jó mulatság, férfimunka” volt.
Magyarország putyinizálódása kész tény. Ami mostantól következik, az csupán ennek a rendszernek a konszolidációja.
„A méltányos politikai versenyt és a leválthatóságot végzetesen korlátozták. Kétharmadba öntötték a bukott adórendszerüket, ezzel gúzsba kötve bármely későbbi kormányt. Egy politikailag elkötelezett új Költségvetési Tanács segítségével blokkolni tudják a kormányváltást követő kabinetek költségvetési munkáját. Egyfordulós választást vezettek be, hogy szűkítsék az ellenzék játékterét. Addig matekoztak a választási földrajzzal, amíg azzal 4-5 százalékos Fidesz-vereségből is győzelmet tudnának kovácsolni.
A győztes túlkompenzálásával egy nem túl erős relatív győzelmet is parlamenti többséggé tudnak konvertálni. Megőrizték a nyilvánvalóan gázos kopogtatócédula-rendszert az új szereplők kiszűrésére. A hétvégi ötleteikkel pedig feltették a koronát a nagy műre. A pártok állami támogatásának belengetett felfüggesztése a nem kormányzati szerepben lévő (vagy nem súlyosan korrupt) pártok kvázi felszámolását jelenti. Az előzetes regisztráció pedig nyíltan a választók közti különbségtételt szolgálja, és a választási eredmények további manipulálása a célja. Nem tudjuk mi jöhet még, de ha azt nézzük, hogy eddig honnan merítettek, számíthatunk vagyoni cenzusra, nyílt szavazásra, esetleg ha kiderül, hogy a nők kisebb arányban szavaznak a Fideszre, akkor a női választójog megszüntetésére. Van még messzebb is visszafelé az időben. De ezt már nem kell megvárnunk.
Magyarország putyinizálódása kész tény. Ami mostantól következik, az – egyetértve Orbán Viktorral – csupán ennek a rendszernek a konszolidációja.”