Az Afganisztánban eddig elért eredményekről azt közölte: a harcok kezdetén 40 ezer lány és másfél millió fiú járt iskolába, ma összesen nyolcmillióan tanulhatnak, ezek negyven százaléka nő. A szövetségesek működése alatt 18 ezer kilométernyi utat aszfaltoztak le az országban, és míg 2002-ben az állampolgároknak csak a kilenc százaléka jutott hozzá az alapvető egészségügyi ellátáshoz, addig ma mindenkinek elérhetők ezek a szolgáltatások. Mint hozzátette: biztonsági téren is jelentős a javulás, hiszen 2012 áprilisára az afgán biztonsági erők létszáma meghaladta a 330 ezret.
A chicagói, 25. NATO-csúcsértekezleten a magyar delegációt Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, és Hende Csaba mellett jelen lesz Martonyi János külügyminiszter és Benkő Tibor vezérkari főnök is. Két fontos célja van az értekezletnek: a legfőbb „a transzatlanti kohézió és szolidaritás” megerősítése. A második főcél a védelmi csomag elfogadása, amely iránymutatást nyújt a 2020-ig elérendő katonai képességek tekintetében. „Hitünk szerint a tanácskozás elkötelezi magát a NATO-bővítés folytatása mellett, és megerősíti a nyitott ajtók politikáját” – mondta, hozzátéve, hogy például Montenegró felkészülése a tagságra jól halad, és Macedónia, Grúzia, illetve Bosznia integrációja is fontos Magyarország számára.