„Budapest most már javarészt fapados repülőtér lesz, de szeretnénk, hogy ne csak fapados szolgáltatásokat találjanak ott az utasok” – mondta Hardy, megjegyezve: a Lufthansa ügyfeleinek más igényei vannak, mint a Wizz Air, vagy a Ryanair ügyfeleinek. Az igazgató szerint jelentős kommunikációs kihívás lesz annak elfogadtatása, hogy az „ultra low cost”, vagyis a fapados társaságok a repülés jövőjét képviselik egész Európában. „Az utasoknak el kell sétálniuk a repülőgépéig” – mutatott egy képet az előadó, majd hozzátette: „a fapadosok ezt nyújtják, de nem kell tőlük rossz néven venni, mert tömegeknek kínálnak utazási lehetőséget”.
A Budapest Airport a Lánchidat ábrázoló plakátjáról a kommunikációs igazgató elmondta: „Olyan hülye nincs a világon, aki azért jönne Magyarországra, mert Ferihegy gyönyörű, de olyan már velem is előfordult, hogy azt mondtam külföldön: nem megyek oda többet, mert ótvar a repülőtér”. Ezt a Budapest Airport mindenképpen el akarja kerülni. A fapados légitársaságok utasai a három csillagos szállodák és a romkocsmák számára hoztak forgalomnövekedést. „Amikor susogós melegítőben fekszik az utas a márványpadlón a repülőtéren, akkor tudom, hogy egy jól sikerült legénybúcsú másnapjának vagyok tanúja” – számolt be a vezető, megjegyezve: jó hír, hogy már leánybúcsúkat is tartanak Magyarországon. Arról is beszámolt, az utóbbi években a nyár végi Sziget Fesztivál is kiemelt szerepet kapott a reptér életében. „Sajnálom, hogy bezár az egyes, mert mellette a füves területen igazi Woodstockot tartottak a Sziget fiatal külföldi vendégei” – számolt be Hardy. „Még piktogramot is gyártottunk: ez a szigetelők pihenőhelye” – tette hozzá.
A tanulók azon kérdésére, lesz-e új nemzeti légitársaság Hardy Mihály röviden úgy válaszolt: én is nagyon szeretem a Grimm meséket. Kifejtette: véleménye szerint „aki azt állítja, hogy belátható időn belül a Malévhoz hasonló magyar légitársaság alakul, az hazudik”. Az egyetlen piaci szegmens, amely még kiaknázatlan, az a Balkán, amelyet egy kis regionális-ráhordó légitársaság le tudná fedni. Onnan Budapestre lehetne szállítani az utazni vágyókat, azonban jelenleg nincs itt olyan légitársaság, amely teljes európai hálózatára innen tovább vinné őket. Talán a Lufthansával kellene megállapodni, de azzal sem lehet mindenhová eljutni – zárta a vezető.