Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2012. május 16. 14:05

Ezek a srácok a hegyek szerelmesei, ez a szerelem pedig kockázatokkal jár, amiket ők nagyon is ismernek.

Szomorú eseménnyel végződött az idei magyar nyolcezres expedíció, az emlékére készült videóval a Mandiner is megemlékezett Horváth Tiborról. A kommenteket olvasgatva határoztam el, hogy írok erről az összetett történetről pár sort – a poszt azért csak most jelenik meg, hogy kicsit távolabb kerüljünk a konkrét esettől és a gyásztól.

Kezdjük az elején: amit egyes hozzászólók megengednek maguknak egy elhunytnak emléket állító bejegyzés alatt, az számomra egyébként felfoghatatlan, de mondjuk azt, hogy ilyenkor kerül felszínre a téma.

A leggyakoribb megjegyzés, hogy minek mentek oda, minek ilyet csinálni stb. Röviden azért, mert ott van. Bővebben a Népszabadság remek publicisztikája írja le ugyanezt. Tudom, akik eddig nem értették, azokkal ezektől a soroktól sem fogunk közös nevezőre kerülni, más paradigmában gondolkodunk. Nekik legyen annyi elég, hogy ha én akármilyen nőbe vagyok szerelmes, akkor senki ne mondja meg nekem, hogy ne legyek, csak tartsák ezt tiszteletben, ennyi mindenkinek kijár. Ezek a srácok a hegyek szerelmesei, ez a szerelem pedig kockázatokkal jár, amiket ők nagyon is ismernek.

Egyébként bármilyen sport üdvözlendő, főleg a mai magyar társadalom egészségi és mentális állapotának ismeretében. A sportokhoz viszont hősök kellenek, ők adják az új generációk számára a motivációt és az inspirációt, és mint ilyenek, szerintem sokat adnak a nemzetnek. Ehhez hozzátartozik, hogy könyveket írunk róluk és sztárok lesznek. A konkrét történet szereplőinek a tevékenysége a Lajtától nyugatra fekvő országokban talán nem kapna ekkora médiaérdeklődést, bár a teljesítményük nemzetközi szinten is komolynak mondható. Mindenesetre nekünk ők vannak, és legyünk büszkék rájuk.

Erőss Zsolt sportteljesítménye különösen tiszteletre méltó, kivételes adottságai vannak. Tipikus kemény székely gyerek, elpusztíthatatlan őserő. Ráadásul a képességeihez megfelelő szorgalom és kitartás is párosult. Lábának elvesztése is kemény történet, nem volt szükségszerű, de különben nem mehetett volna többet magashegyre.

Másik visszatérő kérdéskör a kommentekben a pénz. Igen, egy ilyen expedíciónak milliós költségei vannak. Nyugati országokban a felszerelésgyártók hatalmas pénzeket tolnak a saját mászóik szponzorálásába alaptevékenységükből adódóan. A hazai expedíciók ilyenről nem is álmodhatnak, annak ellenére, hogy azért vannak támogatók. Ezért a zseton sokszor korlátot jelent, valamint gyakran arra kényszerülnek a csapatok, hogy ezt-azt megoldjanak okosban, vagy azzal főzzenek, amijük van. Továbbá ezeknek a hazai mászóknak egyik fő bevételi forrása a jómódú, kalandvágyó emberek kirándultatása, hogy egy-egy hegyen készíthessenek magukról egy fényképet, amivel otthon verhetik magukat, hogy milyen fasza csávók. Na, ez az a pont, ami számomra már vet fel kérdéseket, de mondjuk azt, hogy ilyen tapasztalt hegyi vezetők nyilván sosem kerülnének ilyen emberekkel olyan helyzetbe, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne. És ha van fizetőképes kereslet, akkor legalább tudnak belőle pénzt csinálni.

A konkrét történésekhez kanyarodva, bár én alapvetően sehol sem láttam ezt leírva, de bármiben mernék fogadni, hogy a csapatnak az egyetlen célja, hogy Erőss Zsolt legyen az első magyar, aki megmássza az összes (14) nyolcezrest. A világon ez eddig 27 embernek sikerült, ő kilencnél tart. Nem kis szó lenne – viszont nem ez az első tragédia, ami erőfeszítéseiket kíséri. Ez szerintem részben a fentiekben leírtakkal magyarázható, részben egy másik dologgal. A tragédiák mindig akkor történnek, amikor a sok kisebb-nagyobb hiba összeadódik.

Ott kezdődött, hogy hetekkel később értek a helyszínre, mint optimális lett volna. Miért? Mert embereket kirándultattak a Himalájában, hogy pénzt keressenek. Azt gondolták, majd később behozzák a lemaradásukat az akklimatizációban, de jött a rossz idő. Az expedíción résztvevő újságíró a saját blogján írja le, hogy a tragédia előtt napokkal az összes komoly csapat elhagyta a hegyet a várható időjárás miatt. És jött a tipikus magyar sztori: nem számít se a rossz idő, se az elmaradt akklimatizáció, ha már ott vagyunk, akkor ráfordulunk a történetre, mert ki tudja, mikor lesz megint lehetőségünk idejutni. Egyszer hatalmas hóvihar közepette toppantam be egy osztrák hüttébe. A csapos röhögve kérdezte, hogy ugye magyarok vagyunk? Mert ilyen időben csak a csehek, a lengyelek és mi mászunk... 

A másik ok a csapat működése környékén keresendő. Erőss Zsoltról már egy több mint tízéves cikkben is leírták, hogy valószínűleg nem fog egyetemi előadásokat tartani a csapatmunkáról. Viszont az ilyen szintű hegymászáshoz csapat kell, ha csapatjátékos valaki, ha nem. Sőt a legnagyobb hegymászók, (pl. Messner, aki elsőként mászta meg az összes nyolcezrest) rendszeresen tartanak menedzsereknek képzéseket és előadásokat vezetéselméletről és ehhez kapcsolódón dolgokról, mint pl. csapatmunka vagy célmeghatározás. Ettől függetlenül ezen a szinten elfogadható, hogy szétválnak a partik, és egyedül folytatják a mászók. Mindenki nagyfiú, mestere a hegymászásnak, képzett, megfelelő rutinnal és erőnléttel rendelkezik a különféle helyzetek kezelésére. Ezért hiába vetődik fel sok emberben, hogy miért indult el egyedül lefelé Horváth Tibor, mert ha együtt maradnak, vagy megvárja Zsoltot akkor ez vagy az lehetett volna, nem ez a fő kérdés. Tudjuk, hogy az egész helyzet el volt cseszve, és ott sem kellett volna lenniük: rossz idő volt, és nem akklimatizálódtak megfelelően. Az ilyen helyzetben pedig már benne van a tragikus kimenetel.

Az igazi kérdés az, hogy a csapatukat hogyan állították össze (kik és milyen szerepet/felelősséget vállaltak), és hogyan hozták a döntéseket. Nekem gyanús, hogy Erőss Zsolt mellé nem először kerül nála gyengébb ember, akinek nem megfelelően ítélik meg a képességeit. Az már csak okozat, hogy egyedül marad, és bajba kerül. A másik lehetőség, hogy Erőss Zsolt szinte elképzelhetetlenül önző. Mindenesetre kíváncsi leszek, hogy lesz-e bárki, aki legalább részben vállalja a felelősséget, vagy bevallja, hogy vastagon benne volt az események tragikus alakulásában. Mert a csapatmunkához ez is hozzá tartozna.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/36589


Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


A veszelyeket ismerik, de talan nem hiszik el..


Miért jut eszembe erről a Bombák földjén c. film?

Legyen: ha valaki hatalmas személyes áldozatokat hoz a célja eléréséért, az példaértékű. Ha a cél igazából értelmetlen, akkor is vannak metafizikai kérdések azzal kapcsolatban, hogy mi értelmes egyáltalán?

A végső kérdés az, hogy aki ténylegesen kiöregszik, és már nem tud ilyen extrém kalandokra vállalkozni, az megtalálja-e utána a helyét a mindennapi életben?



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó