Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Az Informális Anarchista Föderáció nevű szervezet két olasz napilapnak írt levelet, amelyben Mario Monti miniszterelnök meggyilkolásával fenyegetnek.
Két olasz napilapnak írt levélben halálos merénylettel fenyegette meg Mario Monti miniszterelnököt a tavaly december óta ismételt terrormerényleteiről ismert anarchista csoport. „Monti a hátralevő hét célpontunk egyike. A Népnek nem érdeke Európában maradni, hogy ezzel megmentse a bankokat. A Néptől kaptunk mandátumot, és életünket is feláldozzuk az igaz ügyért. A Nép megadóztatása a Nép kirablása. Éljen a FAI, éljen az anarchia!” - fogalmazott a FAI(Informális Anarchista Föderáció) rövidítéssel ismert anarchista szervezet három oldalas politikai kiáltványa.
A célpontok között megnevezték az Equitalia adóügynökség dél-itáliai központjának igazgatóját is. Az írógéppel írt levelet a Calabria Ora és a Gazzetta del Sud dél-olasz napilapok postaládájában helyezték el. A hatóságok hangsúlyozták, hogy hiába az aláírás, a levél származását kétségek övezik. Pártok és társadalmi szakszervezetek azonnali szolidaritásukat fejezték ki Montinak és elítélték az egyre fenyegetőbb „terrorista stratégiát”. Az anarchista csoport vállalta magára a Roberto Adinolfi, a Finmeccanica katonai konszernhez tartozó Ansaldo atomkutató nagyvállalat ügyvezető igazgatója elleni merényletet is, akit május 7-én a nyílt utcán lábon lőttek. Ezt követően a belügyminisztérium több mint négyszázra becsülte az esetleges terrorista merényletek célpontjait képző személyeket.