Meggyalázták Ocskay emlékét

2012. május 11. 15:20

Zsigmond és Péterfy
Mandiner

Az emlékmű-összefirkálás sajnos nem egy rendkívüli esemény, de mégse szokjunk hozzá – többet érdemelnek saját hőseink.

Nem a brigadérosét, hanem az embermentőét. Durva firkákkal csúfították el Ocskay László, a több ezer zsidó életét megmentő, magyar királyi huszárszázados emlékoszlopát a Városligetben. Hogy alig ismerjük a nevét? Így jár egy nemzet, amely nem gondozza eléggé a saját valós múltját. 

Az emlékmű-összefirkálás sajnos nem egy rendkívüli esemény, különösen a hozzánk hasonló anómiás társadalmakban, de mégse szokjunk hozzá – többet érdemelnek saját hőseink. A magyar nemes Ocskay-család tagjaként László tüzértisztként szolgált és sebesült meg az első világháborúban, ezért utána élete végéig ortopéd cipőt kellett hordania. A két világháború között a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. vezérképviselőjeként dolgozott – írta róla Ablonczy Bálint a Heti Válaszban.

Ocskay a második világháború alatt reaktiváltatta magát, 1944 nyarán pedig a frissen felállított 101/359 munkaszázad parancsnoka lett. Az alakulat hivatalosan ruhagyűjtéssel és -javítással foglalkozott, ám a valóságban munkaszolgálatból, deportálásból szökött zsidókat vett állományába, hivatalos papírokkal látta el őket. A mai Radnóti Miklós Gimnázium lett a főhadiszállás, ahová sokan a családjukat is magukkal vitték.

A körülöttük ólálkodó nyilasok ellen Ocskay sokszor csőre töltött fegyverrel lépett fel. Az is előfordult, hogy Ocskay kapcsolatai révén hazai sváb SS-esek védték meg a magyar zsidókat a magyar nyilasoktól. A 2.500 megmentett között voltak Kellér Dezső és Ráday Imre színművészek, Goda Gábor Kossuth-díjas író, Kadosa Pál zeneszerző, Kabos Ede kardvívó világbajnok is.

A Heti Válasz arról is írt: Ocskay a háború után nem lett ünnepelt hős: horthysta katonatiszti múltja, „imperialista” kapcsolatai gyanússá tették, s ha 1947-ben családjával együtt nem hagyja el az országot, valószínűleg elítélték volna. Ocskay László végül az Egyesült Államokban éjjeliőrként dolgozott, majd nyugdíjasként szerény körülmények között élt, s elfeledve, díjak, jutalmak, kitüntetések nélkül halt meg 1966-ban. „Túl büszke volt ahhoz, hogy bármit kérjen, vagy felhívja magára a figyelmet” – mondta a lapnak Ocskay Rudolf, az embermentő itthon maradt rokona.

„Cselekedeteivel bizonyította, hogy lehet és kell is tudni választani a jó és a rossz között”– mondta Ocskayról a róla szóló dokumentumfilm rendezője, Fonyó Gergely.És ti, szellemi és fizikai építkezés helyett csak rongálni képes; a két világháborúban is hősként viselkedő, életét kockára tevő magyar katonatiszt emlékét romboló; még nyílt náciskodáshoz is gyáva, névtelen és arctalan senkiháziak, ti mit tettetek le eddig az asztalra Ocskayhoz – vagy csak az alapvető emberség parancsához képest?

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/36454

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés