Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2012. május 9. 10:51

A Fidesz–KDNP aggályok nélkül élt példátlan felhatalmazásával, de 2014-ben nem lesz kire mutogatni. Ez a kétharmad csapdája.

Aki tételekben, pontokba szedve fogalmazza meg a mondanivalóját, arról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy kinyilatkoztat. Nekem nem ez a szándékom, praktikus okokból döntöttem a forma mellett. Kéretik hát minden tétel elé odaérteni az én úgy gondolom, a szerintem vagy az azt hiszem fordulatok valamelyikét.

1. A mögöttünk hagyott tíz év a magyar jobboldal legsikeresebb korszaka volt.

Bár több fájdalmas vereség érte ebben az időszakban a jobboldalt, s a tízből nyolc évet ellenzékben töltött, azokon a területeken verte meg a baloldalt, ahol annak előnye sokáig történelmi adottságnak, behozhatatlannak látszott. Az első Fidesz-kormány 2002-es veresége egyben egy valódi, a társadalomba mélyen beágyazódó politikai közösség születése volt Orbán Viktornak a TF-en, majd a Kossuth téren elmondott beszédével, a polgári körök életre hívásával. A korábban elhanyagolt tudatos építkezés meghozta gyümölcsét: a jobboldal intézményesült, hálózatokat épített, a gazdasági és médiaháttér megerősödött. Dominanciáról persze szó sincs, amiről a balliberálisok siránkoznak, csak végre valódi versenyhelyzet teremtődött. A jobboldal sikerének egyik kulcsa, hogy van széles körben elfogadott vezetője. Az egykori MDF-féle, nemcsak a legádázabb ellenfelek által avíttnak érzett jobboldaliság korszerűnek tetszővé vált, ezt mutatta a Fidesz elsöprő támogatottsága a fiatalabb korosztályoknál. Itt az MSZP helyzete szinte reménytelen, a Fidesznek ugyanakkor időközben komoly versenytársai támadtak a Jobbik, az LMP, illetve a pártoktól egyelőre távolságot tartó civil mozgalmak képében.

2. A baloldal mély válságba zuhant.

A jobboldal sikeréhez a baloldal kudarca is kellett, a hatalomban eltöltött nyolc év szinte lenullázta a szocialisták hitelességébe és kormányzóképességébe vetett hitet, egyben felértékelte az első polgári kormány négy évét. Gyurcsány Ferenc őszödi karakter-öngyilkosságával és elhibázott reformpolitikájával szétverte az MSZP mögé még Horn Gyula által felépített társadalmi koalíciót, a rendszerváltás nyerteseinek és veszteseinek szövetségét. Így a jobboldal olyan társadalmi csoportok körében is előre tudott törni, ahol addig nem sok babér termett a számára (nyugdíjasok, lakótelepen élők stb.). A rendszerváltás utáni korszak véleménymonopóliumát birtokló balliberális szellemi elit egyre korszerűtlenebbé, unalmasabbá vált, miközben friss gondolatokkal színre lépett egy fiatal konzervatív generáció. A fent említett mély, morális és intellektuális válság ékes bizonyítéka, hogy bár 2006 őszétől nyilvánvaló volt, hogy az akkori kormány Gyurcsány Ferenc (majd Bajnai Gordon) vezetésével a történelmi bukás felé menetel, képtelen volt a váltásra, a vezéráldozatra a mögötte álló politikai erő, s azt az értelmiségi holdudvar sem kényszerítette ki. Sőt, néhány fontos és tiszteletre méltó kivételtől eltekintve máig a megmagyarázhatatlan megmagyarázásával van elfoglalva.

3. Erős párt jelent meg a jobbszélen.

Ahogy azt Szentesi Zöldi László is felidézte, Helmut Kohltól származik az intelem, amit Antall József, később Orbán Viktor is igyekezett követni: a mérsékelt jobboldal ügyeljen arra, hogy tőle jobbra ne legyen számottevő erő! Ez a törekvés a Jobbik áttörését hozó 2009-es európai parlamenti választásokon vallott végleg kudarcot. A Fidesz következetes szövetségi politikája 2010-re beérett, de a radikális jobboldal önálló jelenlétével már tartósan számolni kell. Sőt, a Jobbik fő ellensége szükségképpen a Fidesz, ellenzéki pártként a legkevésbé sem érdekelt a második Orbán-kormány sikerében. 2010-ben a kétharmad megakadályozása volt (lett volna) a küldetése, 2014-ben az lesz, hogy nélküle a Fidesz–KDNP-nek ne legyen többsége a parlamentben. Eközben gondosan ügyel szalonképtelensége fenntartására, így a vele való bármilyen együttműködés kizárható a Fidesz részéről. A két párt között ingadozó szavazók megnyerésének egyik eszköze az EU-szkeptikus hangvétel, aminek természetesen semmi köze a szélsőjobboldalisághoz, valamint a bűnözéssel szemben kíméletlen rendpártiság. A Jobbik további térnyerését megakadályozhatják az ilyen típusú szervezetekre jellemző belső viszályok.

4. Létrejött a centrális erőtér.

Az Orbán Viktor egyik kötcsei előadásában felvázolt centrális politikai erőteret a választók hozták létre 2010 áprilisában. Az ezzel kapcsolatos félremagyarázások fő oka, hogy a baloldal nem érti a jobboldal működését. A kétharmados felhatalmazással bíró kormány mögött nem monolit tömb áll, hanem egy tagolt politikai közösség, melyet az eszmék rokonsága, néhány közös társadalompolitikai cél, közösen elutasított ellenfelek és egy közösen elfogadott vezető tartanak össze. Ezt a közösséget számtalan kérdés osztja meg keresztül-kasul. Vannak mélyen hívő keresztények és vallástalanok. Vannak, akik szeretik a focik, és vannak, akiket hidegen hagy. Vannak, akiket lelkesít, vannak, akiket egyenesen irritál Wass Albert kultusza (amúgy a kormány eddigi egyik legsúlyosabb mulasztása a komolyan vehető kultúrpolitika hiánya). Vannak, aki örülnek az egykulcsos adónak, vannak, akik szerint ez a kormány legnagyobb tévedése. De ezen ellentétek egyike sem törésvonal a jobboldalon. A centrális erőtérben olyan konfliktusok, melyek máskor pártokat választanak el, belül törnek a felszínre. Mindez sok feszültséggel jár, de a jelenség egyelőre kezelhető, a frakciószövetség is őrzi egységét. A 2002-től a vereséget szenvedett táborra nehezedő roppant nyomás csak megedzette azt, az „árulók” (lásd MDF) végül a politika senki földjén találták magukat. De 2010-ben sem jött el a történelem vége, bármennyire is szilárd egy politikai konstrukció, a belpolitikai erőviszonyok folyamatosan változnak, a társadalmi mozgások iránya hosszabb távra nem megjósolható.

5. Eljött a konszolidáció ideje.

Az új közjogi rendszer lényegében létrejött, a mű kész, azt ma nem is elsősorban belülről, az ellenzék részéről, hanem a külföld felől éri fenyegetés. Az új rendszer jövője azon múlik, hogy működőképes lesz-e, konszolidálódik-e. Egyelőre az átalakulás, az alrendszerek érdekeket sértő, sokszor kaotikusnak tetsző átszervezése zajlik. Az új rendszer társadalmi legitimációja (és persze a kormánypártok 2014-es újraválasztási esélye) természetesen nagyban függ attól, hogy a kormány milyen teljesítményt nyújt a gazdasági válság kezelése terén. Még nyitott kérdés, hogy a ciklus végéig sikerül-e életet lehelni a gazdaságba. Nem tudni, hogy milyen megegyezés születik az IMF-fel és az EU-val a pénzügyi védőhálóról. Az már most látszik, hogy az alkunak súlyos belpolitikai ára van, lesz, de a készenléti hitel megszerzése a konszolidáció legfőbb biztosítéka.

6. A kétharmad esély és csapda is.

2010-ben egy húsz éve zajló hatalmi küzdelem végére került pont. Eldőlt, hogy melyik politikai erő kap lehetőséget arra, hogy az 1989-90-ben született, a jogállamot megalapozó akkori átfogó alkotmánymódosítás tanúsága szerint önmagát átmenetinek tekintő berendezkedést átformálja, korrigálja. (Az 1994-ben kétharmadot szerzett MSZP–SZDSZ-koalíciót nem az önkorlátozás, hanem a belső ellentétek gátolták meg az alkotmányozásban.) Az a feltevés, hogy a politikai elitcsoportok alkukényszere elegendő lesz a rendszer folyamatos karbantartásához, tévesnek bizonyult. A választók azzal, hogy az eleve tagolt ellenzéket az alkotmányos vétó elvi lehetőségétől is megfosztották a mai parlamentben, a kormány legfőbb természetes, hagyományos ellensúlyát iktatták ki. A Fidesz–KDNP belakja a kitágult hatalmi erőteret, aggályok nélkül él példátlan felhatalmazásával. Ezt a demokrácia, a jogállam felszámolásaként taglalni teljes félreértés, ám ez a hatalomgyakorlás a felelősséget is oszthatatlanul a kormányerők vállára helyezi. Az előző kormányok által hátrahagyott örökség valóban iszonyú teher, de 2014-ben nem lesz kire mutogatni. Ez a kétharmad csapdája.

7. Van aktuális tartalma a jobboldaliságnak.

Gyakran hallani, hogy mára a hagyományos bal- és jobboldal közti különbségek elmosódtak, s ezek a kategóriák már nem is alkalmasak a szemben álló politikai táborok leírására. A mély identitásválságba süllyedt mai magyar baloldallal most nem foglalkoznék. A magyar jobboldal szilárd azonosságtudattal rendelkezik, miközben a jobboldali, polgári kormány politikája sok elemében eltér attól, amit tankönyvszerűen jobboldalinak vagy konzervatívnak szokás tekinteni. Unortodoxnak is hívott gazdaságpolitikája például eklektikus, de általában is mintha irtózna az ideológiák, dogmák kényszerzubbonyától. Elsősorban a nemzethez, a valláshoz, a hagyományhoz, a történelemhez való viszonya alapján lehet jobboldalinak, konzervatívnak nevezni ezt a közösséget. A balliberálisokat és a kormányzó jobboldalt elválasztó legfőbb törésvonalak ma a nemzeti szuverenitásról és a középosztályról vallott nézetek mentén húzódnak.

8. Végbement a nemzetpolitikai fordulat.

1990-ben még botrányt keltett Antall József, amikor arról beszélt, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének tekinti magát. Ma már ez evidencia, az első Orbán-kormány státustörvénye után 2010-ben a kettős állampolgárságról szóló döntéssel teljessé és visszafordíthatatlanná vált a nemzetpolitikai fordulat. A 2004-es népszavazás az akkor Gyurcsány Ferenc vezette baloldal pillanatnyi taktikai sikerét, innen visszatekintve stratégiai vereségét hozta. Történelmi esélyt szalasztott el akkor a magyar baloldal: a nemzeti kártyát örökre kivehette volna a jobboldal kezéből.

9. A rendszerellenesség csapda.

Hiába volt nyolc évig kormányon, a nemzeti szimbólumok, a múlt csataterén folyamatosan hátrált a baloldal. Bár ellenzékből tiltakozott a Szent Korona Országházba vitele ellen, kormányon nem mert hozzányúlni. Hasonlóképpen járhat az új alaptörvénnyel is, melynek Nemzeti hitvallása alkalmas lehet a nemzeti közösség összetartozásának erősítésére. A szöveg utal a nemzeti és keresztény hagyományokra, de sem ideológiai, sem más alapon senkit sem zár ki a közösségből. Nem vállal jogfolytonosságot a diktatúrákkal, és a múltunkra nem mint valami szégyellnivaló, terhes örökségre tekint. A balliberális ellenzék minden erővel igyekszik delegitimálni az új alaptörvényt, az új alkotmányos rendszert, így annak születése nem válhatott az egész közösség ünnepévé. Ám veszélyes vizekre eveznek, akik a rendszer keretein kívülre helyezik magukat. Ha meg is tudják majd kaparintani a kormányrudat, a saját híveiket is átverik, ha elhitetik velük, hogy van visszaút a 2010 előtti világba. Az új rendszer legálisan és legitim módon született, megváltoztatni sem lehet másképp. Valószínűnek tartom, hogy az történik az új alaptörvénnyel, mint a Szent Koronával. Megszokják. Ha harmadszorra-negyedszerre tesznek esküt az alaptörvényre, az már az övék is lesz.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/36346


Összesen 69 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Az eddigi legjobb elemzés a sorozatban a tekintetben, hogy megfogalmazza a jobboldaliság tartalmát a mai Magyarországon.
Jó lenne, ha a kormányon levők figyelnének arra is, milyen veszélyektől óvja őket az elemző.


Ez egy értelmes, összeszedett cikk. És még igaza is van. Mikor lesz képes ilyen színvonalra egy ballibbant újságíró? Kedves Gréczy, Bolgár, Galamus, Népszava stb lehet tanulni.

"Sőt, néhány fontos és tiszteletre méltó kivételtől eltekintve máig a megmagyarázhatatlan megmagyarázásával van elfoglalva."

Igen ezzel vannak elfoglalva máig az ATV, Népszava stb "jeles" média hazudozói. De itt a mandin is találkozni ilyenekkel (egysegelem, huttinger stb).

"kormány mögött nem monolit tömb áll, hanem egy tagolt politikai közösség, melyet az eszmék rokonsága, néhány közös társadalompolitikai cél, közösen elutasított ellenfelek"

Na ezt sem értik ballibék. Még mindig azt hiszik, hogy ha éket tudnak verni a jobb oldaliak közé akkor azok egy része majd átmegy ballibbe. Nem, bármi történjen is ezeket a hibbantakat még egyszer nem választják meg. Így a végén marad nekik egymás kiszorítása a politikából, hogy legalább a saját személyes egzisztenciájukról gondoskodjanak egy parlamenti képviselői pozícióval. Na ehhez sok sikert, verejtéket és könnyeket kívánok.


A nemzet mint összetartozásunkat jelképező fogalom tisztelete.
A határon túliakkal való törődés, az összetartozás elismerése.
A termelő munkával való gyarapodás megbecsülése a spekulációra, kiváltságokra alapozó ballib "érték teremtéssel" szemben.
A hazai ipar, mezőgazdaság, vállalkozások támogatása, előtérbe helyezése.
Az ország érdekeinek képviselete, védelme a nemzetközi porondon, a multik által képviselt világgal szemben.
A ballib elzavarása a pénzes kasszától, politikai hatalom közeléből.
A Joav Blum féle alakok, az általa képviselt üzletek kiszorítása a magyar gazdaságból.
.
.
.


Az általad idézet részletben a lényeg ez:

"Az új rendszer legálisan és legitim módon született, megváltoztatni sem lehet másképp."

Te meg itt akadtál el:

"Megszokják."


Politikai versenyhelyzet hiánya a dualizmus korára is jellemző volt, nem "bolsi trükk". Tartósan egy párt hatalma, gyenge ellenzékkel, mindig is ez volt a magyar parlamentartizmus jellemzője.
90 után volt először igazi politikai versenyhelyzet, ezt a jobboldal számolta fel a centrális erőtér szellemében. Nagy kár ezért, mert akármilyen rosszul is működött a demokrácia az elmúlt húsz évben, az egypólusú politika - főleg amikor recseg-ropog körülöttünk a világ - katasztrófához vezethet. Ezért is volt mindig hullámvasút a magyar történelem: a korszakváltások összeomlásokkal párosultak, kivéve 1990-et. A rendszerváltás minden nyűgével együtt ezért volt pozitív történet, ebből lehetett volna építkezni. A frusztrált jobboldal viszont ezt az esélyt is elvette az országtól. Lehet mindent elölről kezdeni.


Valóban groteszk itt bal-jobb kategoriákban sopánkodni, hisz pld. miközben a keresztény-demokrata Angela Merkel erösen igyekszik az Európai Egyesült Államokat kialakítani, Orbán, a Nemzetek Europáját akarja... Itt általában az érdekek és nem az ideológiák játszák a föszerepet...A valláshoz való szorosabb viszony se jellemzö minden jobboldali pártra, lásd pld. Sarközyt és mondjuk a jobbiknál sem tudni, hogy a kereszténység vagy valami ösi vallás hívei-e. Ami pedig a konzervativ erkölcsöket illeti, hát mondjuk Berlusconi bunga-bungái a Vatikán szomszédságában, minden liberális kilengésen túltettek...



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó