Korunk busája: a pangáziusz

2012. május 9. 15:18
Gault&Millau

A posztkádári magyar vendéglátás különösen visszataszító szokása az ételhamisítás vagy átkeresztelés.

„Ha magyar étteremben halételt kérünk, akár süllőt roston vagy harcsapaprikást, mindegy, jó eséllyel pangáziuszt kapunk. A magyar Gault&Millau étteremkalauz tesztelői több mint húsz alkalommal említik étteremértékeléseikben a vietnami Mekong folyó torkolatvidékén tenyésztett cápaharcsát. Az még a jobbik eset, amikor saját nevén szerepel az étlapon, de rendszeresen föltűnik halászlében (!) harcsaként, sülve süllőként (fogasként), sőt, már tengeri halnak álcázva is találkoztunk vele. (...)

De mi a baj ezzel a szép fehér, ízetlen pangáziusszal, azon kívül, hogy csalnak vele az étlapon? Halhúsnak ne rossz ugyanis, a busánál például két klasszissal jobb. A nyugat-európai élelmiszerbiztonsági laborok tudnának mesélni. Eddig több száz alkalommal adtak ki a pangáziuszhús veszélyességéről szóló figyelmeztetést. Valószínűleg ez a világ legrosszabb körülmények között tenyésztett halfaja.

Igen mostoha, szinte mocsári körülmények közt is megél, mindent megeszik, és ezt a tulajdonságát ki is használja a vietnami pangáziuszipar. A Mekong alsó folyása egyébként is a világ legszennyezettebb vizeinek egyike, de még a folyó vízéből táplált kis büdös pocsolyákban is tonnaszámra tenyésztenek cápaharcsát, mindenféle szerves hulladékon hízlalják, növekedési hormonokkal és antibiotikumokkal tömik. A szennyezett vízből és tápláléknak nevezett trutyiból aztán rengeteg dolog fölgyűlik a hal húsában is: nehézfémek, klórvegyületek, baktériumok, miegyebek.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/36358