Tüntetés a napozóréten

„Ezek a szakszervezetek minden évben megszervezik a hangulatos majálisukat, idén is lesz sör, virsli, a gyerekeknek lufi és vattacukor. A fórumon ki lehet ereszteni a gőzt, lehet szidni a politikai ellenfelet a munkanélküliségért, a megélhetéshez kevés bérekért, a minimálbérből megfizethetetlen rezsiért, a bérből és fizetésből élők egyre nagyobb kiszolgáltatottságáért. Szögezzük le: az önhibájukon kívül munka nélkül tengődőknek joguk van ahhoz, hogy május elsején felhívják a figyelmet az emberi méltóságukat sértő helyzetükre. Mint ahogy a munkavállalók is jogosan teszik szóvá, hogy az Országgyűlés az új munka törvénykönyvében erőteljesen megnyirbálta a korábban szerzett vagy kiharcolt jogaikat, kiszolgáltatottabb helyzetbe hozva őket a munkáltatókkal szemben.(...)

Miközben a kormány – nagyon helyesen – mindent megtesz azért, hogy a szociális segélyen tengődőket, az indokolatlanul leszázalékoltakat visszaterelje a munkaerőpiacra, aközben mintha nem fordítana kellő figyelmet azokra a jól képzett, életerejük teljében lévő fiatal és középkorú szakmunkásokra, értelmiségiekre, akik Mongóliától Anglián át Észak-Amerikáig keresik a boldogulásukat, mert itthon nem találták meg. Miközben évente sokkolnak bennünket a statisztikai adatsorokkal, amelyek rendre azt támasztják alá, hogy »fogy a magyar«, aközben egy-egy multinacionális vállalat komoly állami támogatással megnyitott, néhány ezernyi új munkahelyet teremtő beruházásán túl alig van példa új munkahelyek tömeges létrehozására. Sőt, inkább gyárak bezárásáról, a közszférából történő elbocsátásokról lehet hallani.”