Semjén Zsolt az m1 Az este című műsorában kedden este az előző napi államfőjelölést értékelve azt mondta: Áder János abszolút alkalmas az államfői feladatok ellátására, részint személyes kvalitásai, részint házelnöki múltja miatt, és van európai uniós tapasztalata is. „Áder János a legjobb jelölt” – fogalmazott a KDNP elnöke. Hozzátette: csak olyan elnök fogadható el, aki személy szerint elkötelezett az új alaptörvény mellett, és Áder János ilyen ember.
A KDNP-s politikus szerint szemforgató, amit a baloldal mond. „Milyen alapon beszél az MSZP, amikor korábban Szili Katalint jelölte?” – kérdezte, majd úgy folytatta: Göncz Árpád SZDSZ-ügyvivő volt, és abszolút pártkatonaként viselkedett Antall Józseffel szemben. Sólyom László, aki valóban igyekezett a politika fölött állni, az MDF elnökségi köréből került az Alkotmánybírósághoz. Semjén szerint aki eddig köztársasági elnök volt, mindenki a politikából jött. Szerinte azt mondani, hogy az bűn, vagy hátrány, ha valakinek politikai múltja van, egy abszurd állítás. A baloldal „virtigli pártkatonákat” jelölt eddig, és egyáltalán nem probléma, ha az illetőnek van politikai tapasztalata. Ha nem volna jártassága a jelöltnek a politikai életben, hogyan tudná a nemzetet képviselni a nemzetközi politikai színpadon? – kérdezte.