Schmitt Pál lemondása és ami mögötte van

A farkasvakságnak nevezett betegségben a beteg szürkületben, félhomályban feltűnően gyengébben lát, mert a szem képtelen azonnal alkalmazkodni a fényhez. (házipatika.com)

Kedves magyarok, eljött az ideje, hogy barátom, Schmitt Pál ügyében, mint elnök úr volt főtanácsadója, tíz éve munkatársa megszólaljak. Ő nem kérte, nem kérné ezt, ahogy Katica sem, aki több mint 500 kilométeres hátizsákos, gyalogos zarándoklaton vesz részt ezekben a napokban. Mégis meg kell tennem, lelkiismereti kötelességem írnom róluk, most a témát érintő egyre nagyobb lelki szürkületben, a magyarok nagy részét hatalmába kerítő farkasvakság idején.

Írásom talán tartalmaz annyi tanulságot mindannyiunk számára, amivel még szorosabbra húzhatjuk magyar-magyar között a köteléket, mert félreértés senkiben ne legyen: a Schmitt házaspár médiavezérelte politikai legyilkolása nemzeti közösségünk, értékteremtő szándékaink elleni totális támadás, mely oldalaktól függetlenül megvonta a szellemi „A” vitamint sokaktól, ezért „feltűnően gyengén lát”-tak. (A cikkem elején idézett betegség krónikus „A” vitamin hiányból ered!) Elvakította őket az a média tűzijáték, mely párját ritkítja az újkori magyar történelemben és egyben végérvényesen eldöntötte azt a tényt is, hogy a média, azon belül az internet dobogós hatalmi ág lett, s bizony immár nem a negyedik, ahogy a közvélekedés tartja.

Mondom mindezt azért, mert a tények szinte semmilyen szerepet nem kaptak az ügy két hónapos menete alatt, úgy sikerült Schmitt Pálra sütni a „lop, csal, hazudik” bélyegeket, hogy egyetlen alkalommal sem mondhatta el érveit, adhatta át dokumentumait, nem nézhetett bírálói szemébe. Emlékszünk az evangéliumok sugdolózó, háttérben alkudozó, gyáva farizeusaira, akiknek verdiktjét a főpap és a politikus diszkrét alkuja koronázta meg? És valóban engedtessék meg ennek okán a húsvéti párhuzam: az eljárásmód, a vért és szenzációt akaró tömeg, a pszichózis, a kivégzést kísérő néma sokaság, a Júdás, a gyávák és szótlanok, a kereszt tövében ketten maradók… Kétezer éves forgatókönyv. Virágvasárnap és nagypénteken hallhatjuk a passiót a katolikus templomokban. Az elnök húsvét hetének hétfőjén, egy évvel az új alaptörvény aláírása után lemondott, politikai értelemben halott. Kivégezték. Egy olyan embert, aki egész életében „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” újszövetségi elve alapján élte életét, aki nem gyűjtött haragosokat, aki elvetette a „szemet szemért” ószövetségi gondolatot, aki békességet szeretett teremteni, abban szeretett munkálkodni, aki ezt képviselte a legnehezebb politikai időkben és a legnehezebb politikai szereplőkkel szemben is mindenütt a világban, aki a harcos „Péterekkel” rendre elrakatta a kardot, most kard által veszett el. A parlamenti karzatokon és az interneten kaján fiatalok élcelődtek és élcelődnek „Pali bácsin”, a gúny és megvetés céltáblájává tették.
Félreértés ne essék, nem akarok egy hozzánk hasonlóan esendő, számtalan hibával bíró embert szentként bemutatni, de az őt ért méltánytalanság mellett nem lehet szó nélkül elmenni, az eljárás mögötti „farizeusi” (a magukat igazként beállító képmutatók) forgatókönyvre leginkább az ördögi jelző illik. Igazáért immár az általa felkért jogi iroda küzd. Csókay András, a SOTE egyik PhD. témavezetőjének az idegsebész tűhegyfinomságú érvelésénél jobbat én sem tudok írni magáról a dolgozatról. A derék magyar orvos a Magyar Hírlapban a következő rövid, de tartalmi szempontból nagyon lényeges cikke a következő, érdemes figyelmesen végigolvasni:

„Mai napig a PhD-knak nem kötelező új eredeti gondolattal előállni. A 92-es kisdoktori bőven alatta van a mai PhD. –nak de az akkori kandidátusi értekezések követelményrendszerének is. Jómagam is PhD. témavezető vagyok az egyik SOTE PhD. iskolában. A jelöltnek azt kell bizonyítania, hogy „alkalmas önálló tudományos munka végzésére” írja a szabályzat. Több akadémiai nagydoktorral is beszéltem. Még a megjelent tankönyvet nemhogy megjelent cikket is idézhetek, ha megjelölöm az eredetét a mű végén. A magyar tudományos életben, aki újat mond, annak valóságos Canossát kell járnia (ez személyes megtapasztalás is) ezért a tudományos művek 90-98%-ban semmiféle új tudományos ötlet, felfedezés nincs. Ezek ún. összegző művek, melynek igenis van tudományos értéke, a társadalom számára közreadja az addigi eredményeket, ahogy az Elnök úr is helyesen fogalmazta. Meg is bolondulna a tudományos világ, ha annyi felfedezés lenne ahány kisdoktori, PhD. vagy éppen nagy doktori. Tehát a plágium vád abban a pillanatba nem áll meg, ha van bármiféle utalás hogy honnan történt az idézet. Ez pedig fellelhető a Köztársasági Elnök úr munkájában úgy tudom a dolgozata végén. Hogy mennyi a szöveg, amit idézni lehet arra nincs szabály. Azt nyugodtan állíthatjuk, hogy a teljes szöveg is lehet különböző cikkekből, ill. tankönyvekből való idézet a végén egy rövid összefoglaló értékeléssel, ami jelen esetben is megtörtént. Mindezek figyelembe vételével érthetetlenek az elítélő reakciók a balliberális, ill. jobb oldali ellenzék részéről. A SOTE szenátusának valamiféle „kihagyása” lehetett, ami azzal magyarázható, hogy ott csupa akadémiai nagy doktor ül így nem tudtak elvonatkoztatni attól, hogy a nagydoktorihoz valóban kell újszerű elem beépítése. Ezt lehet korrigálni, nem kell a Rektor úrnak sem lemondania. Minden tiszteletünk az Elnök úré, hogy nem adta fel és állja a sarat. Keresztény ember nem sértődhet meg, ahogy ő is teszi. A Jóisten megadja az erőt neki. Ideje lenne egy nagy békemenetnek érte is.”

Eddig az idézet. A professzor úr által felsorolt tények senkit nem érdekeltek, érdekelnek, ahogy az egykori TF, ma a SOTE Testnevelési Karának közel 1200 oldalas vizsgálati anyaga sem a 220 oldalas kisdoktori dolgozatról, melynek végkövetkeztetése is az előbb leírtakra jutott. Elnök úr a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban, majd hétfőn a Magyar Országgyűlésben őszintén elmondta, amit mindig is mondott: legjobb tudása szerint, a kisdoktori értekezések akkori szabályainak megfelelve készítette el írását, melynek végén több mint húsz forrást jelölt meg. A bejelentéstől számított két hónap alatt sikerült a magyar emberek egy jelentős részében a sulykolás, ismétlés, a rágalmazás fokozásával olyan hangulatot kialakítani, hogy neki szinte senki nem hitt már. Ez a média hatalma, az internet hatalma. Az Indexen egy cikk főoldali értéke 1,2 millió, az origón 7-800 ezer Forint, a hvg.hu-n 4-500 ezer Forint. Volt olyan nap, amikor csak főoldalon 4-5 cikk szerepelt az előbb említett médiumok akár mindegyikén. A több mint két hónap leforgása alatt a magyar média világába több milliárd Forint értékű felület foglalkozott az úgynevezett „plágiumüggyel”, a szót belekódolva a fejekbe. Kommunikációs szempontból kiváló munka, fiataloknak, bloggereknek, mémelőknek remek gyakorlóterep volt. No és hogy ez egy ember élete, azé az emberé, aki évtizedek óta szolgálja nemzetét? A hangulat, a gyűlölet, a megvetés fokozása egészen félelmetes méreteket öltött, internetes tömeghisztériává fajult. Emlékszünk a „Valahol Európában” című film hátborzogató felszólítására: „Gyerekek, könyörgök, akasszuk fel!” Itt, ahogy kétezer éve a minden koncepciós perek archetípusaként ez történt. Aztán már a teljesen fékevesztett suttogópropaganda: csak póttag volt az olimpiákon, közepesen beszél angolul, a korrupt Samaranch hátán lett a NOB alelnöke… A Parlamentben pedig a karzatokra bejuttatottak kéjes sikolya tette teljessé ezt a megaláztatást. Ő pedig odaállt vádlói elé és az ország, a nemzet egységének megőrzése érdekében lemondott.

Kedves Magyar Barátaim! Tudjátok, ez mit jelent? Fogságba kerültünk, mert sötét hatalmak elérték, hogy magyar magyarnak farkasa lett, s a farkasvakság okán pedig szürkületben egymást faljuk fel. A sötét külföldi erők pedig hangosan nevetnek, kacagnak, mulatnak e magyar sorstragédián: magunk gyengítjük magunkat, saját immunrendszerünket tesszük védtelenné. Aztán jönnek ők és sokadszorra viszik a javainkat. Mert újból azzal vagyunk elfoglalva, hogy plebejus vagy arisztokrata elnök kell, ki a fasiszta, ki a komcsi, ki figyelt meg kit, miért, kinek hol a dolgozata, ki volt a témavezetője, a jól fésült főtudós kikéri magának a tudatlanságot és a sor végeláthatatlanul folytatható. Schmitt Pál, egy budafoki sváb család magyar, katolikus gyereke, sikeres ember, Magyarország (volt) köztársasági elnöke. Ma? Európában? Kiáll nemzete ügyéért? Aláírja az új Alaptörvényt? A házasságot férfi és nő kapcsolatának tartja? Erőt sugároz, erőssé válásra bíztat, sportra, kitartásra? Ugyan. Hibátlanul fésült tudós, horpadt mellű, testnevelésből felmentett értelmiségi, iskolázatlan, szellemi, lelki „magasabb rendűek”, a mértékadók mind-mind beálltak az őt ellehetetlenítők táborába és farkasvakságukban, egyre csillapíthatatlanabb éhségükben felfalták őt. Magyar magyarnak lett farkasa. És ez így is lesz kedves magyar barátaim, mert ez a cél, sötét, a háttérben immár kilencven éve, hatvan éve, húsz éve, tíz éve, két éve munkálkodó titokzatos erők célja: el kell veszíteni éleslátásunkat, el ellenálló képességünket, el kell fogynunk, meg kell szűnnünk magyarnak lenni, meg kell szűnnünk kárpát-medenceinek lenni. Ugyanis hiányzik az éleslátáshoz „A” vitamin. „Isten áldását kérem Magyarországra, a nemzetre és az Önök munkájára!” – fejezte be a beszédét az elnök. Nos, magyarok, látva Schmitt Pál média vezérelte ördögi kivégzését csak az Isten áldása marad, semmi több. És az hol van?

Utóirat
Katica napi több mint harminc kilométert gyalogol, imádkozik talán Paliért, talán a családért, talán értünk magyarokért. Barátként, munkatársként sem volt könnyű átélni az elmúlt napokat, Elnök úrnak sem könnyű. Nevetnek rajta, nevetnek rajtunk. Elnök úr meglátogatta Katicát, mert születésnapja volt Nagycsütörtökön, aztán Schmitt Paliként hazament, sofőr nélkül, őrség nélkül Nagypéntek magányába. Ő májusban lesz hetven éves. Vigyázzunk rá!

Kiss Antal

a volt köztársasági elnök nemzetpolitikai főtanácsadója