Elemző: miniszteri poszt várhat Török Gáborra Magyar Péter győzelme esetén – reagált a politológus

Deák Dániel szerint az „egyrészt-másrészt” nagymestere lelepleződött.

A Jobbik szerint közös ellenzéki köztársaságielnök-jelölt állítása teljesen kizárt és a Jobbik az MSZP által javasolt Sólyom László jelölését sem támogatja.
A Jobbik szóvivője hangsúlyozta: pártja továbbra is kitart az új államfő közvetlen megválasztásának javaslata mellett. Dúró Dóra elmondta: a Jobbik konkrét személyekről és esetleges saját jelöltjéről a szerdai elnökségi és frakcióülésén tárgyal.