„»Miniszteri tevékenységét azzal kezdi, hogy saját magát tanársegédi posztról adjunktussá lépteti elő« – olvasható egy elemzésben, amely a furcsa 1994-es mozzanatról szól. Akkor ült művelődési és közoktatási miniszteri székbe egy politikus, akinek a tan. seg. szint nem felet meg.
Ezért előléptette önmagát.
Mint az Állatfarm vezérdisznaja, Őrnagy, aki díjat alapított, majd rögtön kitüntette vele önmagát. Ha már a pártpolitikus miniszter lett, nem maradhatott tan. seg., és az ország legrangosabb egyetemén félrevezető táblát jelentetett meg.