„Tízéves az új Nemzeti Színház. A kezdetek is a politikai botrányokról szóltak, hogy miért kell elhozni az Erzsébet térről, miért így néz ki, de alapvetően azt várták tőle, hogy a Müpával együtt elég erősek lesznek ahhoz, hogy fellendíti a környék fejlődését. Az első darabban színészként volt jelen, most igazgatóként határozza meg a Nemzetit, milyennek látja a folyamatot?
Az egy nagyon más helyzet volt, egy előadásban voltam vendég, majd évekkel később igazgatóként jöttem vissza. Akármennyit foglalkozott is a politika a Nemzetivel, mégis színház lett belőle. Ilyen, olyan, amolyan, ez függ az igazgatók életkorától, habitusától, filozófiájától. Teljesen normális, hogy Jordán Tamás és én máshogy értelmeztük a Nemzeti szerepét. A kezdetekhez képest a külcsínről a belbecsre terelődött a figyelem. A Nemzeti léte mindig fontos volt: amikor létrehozták, akkor az volt a cél, hogy lehessen magyarul játszani, a szocializmusban felrobbantották, így a szabadság és önállóság szimbóluma lett, és az történelmi és emelkedett pillanat volt, amikor átadták. Fontosabb volt, hogy létrejött, mint, hogy mi van benne.