Steindl Balázs, a Fidesz városi frakcióvezetője azt mondta, hogy pártjuk „örül a népszavazás érvénytelenségének, mert ellenkező esetben több tízmilliós pereket indítottak volna azok a cégek, akiket a népszavazással meg akartak fosztani a közbeszerzési eljárásokkal elnyert szolgáltatások gyakorlásától”. Megjegyezte, hogy a népszavazásra elköltött nyolcmillió forint kárba ment. A frakcióvezető szerint „a Jobbik, az LMP, az MSZP és Tétényi Éva koalíciója csak az esztergomiak egyharmadát tudta megszólítani, a fideszesek ellen indított lejárató kampány ellenére”.
Körmöczi Miklós, az Esztergomi Lokálpatrióták Egyesületének elnöke a várakozásoknak megfelelőnek nevezte a részvételi arányt. Az elnök kijelentette, „Esztergomban a választásokon 13.000 ember vesz részt általában, ha ebből 8-9 ezer fő egy irányba szavaz, az biztos támpontot jelent”.
A 11 kérdésben tartott népszavazást az Esztergomi Lokálpatrióták Egyesülete, a Haladó Esztergomért Egyesület, a Jobbik, az LMP és az MSZP közösen kezdeményezte. A kérdések között szerepelt, hogy a képviselő-testület átalakítsa-e a hulladékgyűjtésről szóló rendeletét, írjon-e ki nyílt pályázatot a piac, a temetkezés, a parkolás, az ingatlangazdálkodás, a hirdetésszervezés, a közétkeztetés és az élményfürdő üzemeltetésére. Külön kérdésben tudakolták a választópolgároktól, egyetértenek-e azzal, hogy az önkormányzattal kapcsolatos magánvádas perek költségeinek megtérítése közpénzből ne történhessen, illetve hogy töröljék az önkormányzat javára az esztergomi ingatlanokra bejegyzett elővásárlási jogokat.