Az MSZP szerint zavar van a járási rendszer kialakítása körül, a kormánynak tartalmi kérdésekkel kellene foglalkoznia és érdemi egyeztetést folytatnia az ügyben. Lamperth Mónika, az MSZP közjogi kabinetvezetője, országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a vitának nem arról kellene szólnia, hogy ki vezesse a járási hivatalokat, illetve mennyi legyen belőlük a fővárosban, hanem arról, hogy mitől lesz hatékonyabb a rendszer a mostaninál, mit jelent az átalakítás az állampolgárok és az önkormányzatok számára, továbbá mennyibe kerül. A szocialista politikus megjegyezte, bár sok önkormányzati reakciót kapott a közigazgatási tárca az ügyben, hiányolja a szakmai konferenciákat, az önkormányzati érdekszövetségekkel és a parlamenti pártokkal folytatott egyeztetéseket.
Az MSZP vasárnap azt is bejelentette: a januári adatok alapján tavaly december végéhez képest 81 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma a kormány drasztikus leépítésének köszönhetően. Tukacs István, az MSZP szakpolitikusa azt mondta: tavaly decemberhez képest a közszférában 47 ezer, a versenyszférában pedig 32 ezer ember veszítette el állását egy hónap alatt a kormány leépítései miatt. Emellett van egy köztes szféra, a különféle szociális és karitatív területeken működő nonprofit vállalkozásoké, ahonnan szintén elbocsátottak embereket.