Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

Görögországnak az euróövezetből való kilépése ellen foglalt állást és megvédte a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárásban hozott döntést Johannes Hahn regionális EU-biztos a Die Pressének nyilatkozva.
Johannes Hahn regionális EU-biztos a Die Pressének adott interjúban nem értett egyet azzal a felvetéssel, hogy „minden érintettnek” könnyebb lenne, ha Görögország elhagyná a valutauniót. Az EU-nak most először vannak olyan eszközök a kezében, amelyekkel a nemzeti kormányokat szerkezeti átalakításokra kényszerítheti - hangsúlyozta az osztrák politikus. Hozzátette: a jelenlegi helyzet az euró bevezetése előttivel összehasonlítva végül jobb lesz az európai exportőrök számára is. Az euró bevezetésekor Athén nem hozott meg bizonyos intézkedéseket, amelyek szükségesek lettek volna, például a költségvetési ellenőrzés területén - fejtette ki. Korábban Görögország a drachma leértékelésével segíthetett magán. Ennek a hatása ugyanúgy rossz volt az európai exportőrökre is, és „alapjában véve hasonló lépés volt, mint a mostani adósság-elengedés, csak a felzúdulás nem volt olyan nagy” - vélekedett Hahn.