Meg akarta gyilkoltatni Barack Obama amerikai elnököt Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetője, aki úgy gondolta, hogy az Egyesült Államok káoszba süllyed, ha a „felkészületlen” Joe Biden alelnök veszi át az amerikai haderő főparancsnokságát – közölte internetes kiadásában a The Washington Post. Az amerikai lap az értesülést a bin Laden utolsó, abbotabádi rejtekhelyén talált dokumentumokra alapozza, amelyek tartalmát – legalábbis annak azt a részét, amelyet feloldottak a titkosítás alól – az amerikai kormány a következő hónapokban szándékozik nyilvánosság elé tárni.
Bin Laden egyik üzenetében arra utasította a terrorhálózat egyik vezetőjét, hogy szervezzen meg egy támadást az elnöki különrepülőgép, az Air Force One ellen. Egy ilyen akció az amerikai hírszerzés véleménye szerint jócskán meghaladta a megtizedelt al-Kaida erejét. A terroristavezér ugyancsak kulcsfontosságú célpontnak tekintette David Petraeus tábornokot, az Afganisztánban harcoló amerikai erők volt parancsnokát is (aki jelenleg a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA igazgatója). Bin Laden „a hitetlenség fejének” nevezte Obamát, akinek kiiktatásával az a Biden kerülne hatalomra, aki az al-Kaida főnöke szerint „tökéletesen felkészületlen a posztra, és válságba fogja vezetni az Egyesült Államokat”. Úgy vélekedett, hogy Petraeus meggyilkolása „megváltoztatná a háború menetét”.