„Alulírott Tőkés László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapítója, 1990-től a 2003-as kiebrudalásomig annak tiszteletbeli elnöke, jelenleg pedig a szervezet Temes megyei tagja, ezennel kilépek az RMDSZ-ből” – olvasható Tőkés László nyilatkozatában. Az erdélyi magyar politikus – mint a cianidos bányászatot betiltó EP-határozat egyik kezdeményezője – a közleményében elfogadhatatlannak nevezte az RMDSZ Verespatakkal kapcsolatos megengedő és a beruházását elősegítő álláspontját. Mint írja, a brüsszeli parlament folyosóin egyre kínosabb választ adni azokra a kérdésekre, hogy mi folyik pontosan Romániában? „Azt azért csak nem mondhatom, hogy a kanadai vállalat megvásárolta volna a minisztereinket…” – fogalmazott.
Annak kapcsán, hogy Románia csatlakozása a schengeni határrendészeti övezethez a korrupció visszaszorításának elégtelensége miatt is késik, Tőkés László azt írja: „vállalhatatlannak, és nem csupán számomra, hanem az egész erdélyi magyarságunkra nézve szégyenletesnek tartom azt, hogy az RMDSZ parlamenti képviselői arra törekszenek, hogy ellehetetlenítsék a köztisztviselők vagyonosodását vizsgálni hivatott Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), illetve a Korrupcióellenes Főügyészség (DNA) munkáját.”