Az áldozatokat védi az új büntető törvénykönyv

2012. március 03. 15:01

Ma már nehéz ráismerni az 1978-as eredetire, mert azóta több mint 1600 ponton változtatták meg a Btk-t – mondta a fidesz.hu-nak Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár.

2012. március 03. 15:01

Répássy Róbert szerint az elmúlt 34 évben történt változtatások mára megbontották a törvénykönyv belső összhangját, az egyes bűncselekmények büntetéseinek arányossága felborult, ezért a további módosítások helyett egy új Btk.-t kell alkotni. 2000 óta folyamatosan napirenden van az új Btk. megalkotása, a szocialista kormányok alatt még miniszteri biztos is felügyelte a munkát – emlékeztetett Répássy.

A Btk. tervezete azt javasolja, hogy a törvény határozzon meg olyan helyzeteket, amikor a védekezőnek nem kell mérlegelnie azt, hogy valóban az életére törtek-e. Így ha éjjel, fegyveresen vagy csoportosan történik a támadás, mindig úgy kell tekinteni, mintha a támadó szándéka az élet kioltására is irányult volna. Ha valakit ilyen módon megtámadnak, a jövőben minden eszközzel, mindenféle kockázat nélkül elháríthatja a támadást.

A középmértékes büntetés bevezetését az államtitkár azzal indokolta, hogy a bírók mindig inkább az alsó értékből indulnak ki. „Nem könnyű középen tartani a Btk.-t, mert baloldalról az enyhítés irányába, szélsőjobbról pedig a szigorítás irányába változtatnák” – mondta Répássy, aki szerint nem szabad végletekbe esni. Fontos, hogy az új törvény a társadalom igazságérzetével találkozzon, de humánus, méltányos is legyen. A parlamenti vita legkorábban áprilisban kezdődhet, és az Országgyűlés még a tavaszi ülésszak alatt el is fogadhatja az új jogszabályt, amely 2013. július 1-jén lépne hatályba.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Inrik
2012. március 04. 08:00
Micsoda blabla! "Fontos, hogy az új törvény a társadalom igazságérzetével találkozzon, de humánus, méltányos is legyen." Érdemes elolvasni az új Btk. tervezetét! A lopás szabálysértési értékhatárát felemeli 50 ezerre, a már eddig is magas 20 ezerről. Nem hiszem, hogy ez találkozik a társ. igazságérzetével, vagy hogy méltányos lenne. Azt üzenik a koncepció készítői, hogy ha ellopod egy közmunkás egész havi bérét, akkor az csak egy kis piti szabálysértés és megúszod egy enjnyebejnyével. Gratulálok az uraknak ott a minisztériumban.
Válasz erre
3
0
krisztoforo48
2012. március 04. 07:46
Még néhány valami.Remélem úgy fog szerepelni a törvényben,hogy ha a nyomozásnál egyértelmű a védelem jogossága,nem kell bíróságosdit játszani,mert azt nagyon szeretnek Magyarországon.Miért is kell ezzel várni 2013.jul.-ig,mi tart olyan sokáig?Az több mint egy év!
Válasz erre
1
0
kjkj945
2012. március 03. 20:49
Sajnos csak álom amit irsz t. Öreg. Nem csak az ügyvédek tesznek meg mindent, hogy a BÜNÖSÖK minál kevesebb büntetést kapjanak, de akik a épást csalást nagyban csinálják, azok tulnyomorésze nem is kerül bíróság elé. Meg a törvényeink is olyanok,hogy ütik egymást. Ha kapnák annyiszor 100 ft-t ahány hatályos törvényünk ellentétes egy másikkal, akkor világkörüli útra mennék. Az ügyvédek ezt használják ki. A bírók meg csak azt nézik melyik ügyvéd tudja jobban idézni a megfelelő paragrafust. Ezen szerintem az én életemben már nem lesz változás. Egyik kormánynak sem érdeke. Ha hoznak egy törvényt, akkor minden azt érintő törvényt is modosítani kellene.
Válasz erre
1
0
Arivistus
2012. március 03. 20:43
"határozzon meg olyan helyzeteket, amikor a védekezőnek nem kell mérlegelnie azt, hogy valóban az életére törtek-e." Magyarán: főszabály szerint mérlegelnie kell, és speciális helyzetek esetén nem. Szerintem inkább fordítva kéne, főszabály szerint ne kelljen mérlegelni, csak a egyes tv által meghatározott esetekben. És szerintem itt van még egy gond a Btk-val. A Btk szerint én addig védhetem magamat amíg támadás alatt vagyok, vagyis: valaki rám lő aztán hirtelen megfordul, és elrohan az ellenkező irányba. Ilyenkor én nem támadhatom jogszerűen, mivel már befejezte a támadást. Na ez az abszurd.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!